Katalán–spanyol kelepce

„A függetlenség pénteki kikiáltásával azonban az egyértelműen kiderült, hogy a függetlenségpártiak egyáltalán nem készültek fel az önállóságra. Nemhogy pénz nincs – vagyis nemzetközi elismertség híján hitelezés –, hivatalnoki apparátus sincs, amely ügyeket intézne, mert a lakosság többsége tart a madridi büntetőintézkedésektől. Arról nem is beszélve, hogy a kaotikus október 1-jei népszavazás el nem ismert eredményével szemben esze ágában sincs elszakadni.

A radikálisok ennek ellenére büszkén és nyílegyenesen vezetik a szakadék felé Katalóniát, amelyet a mérsékelt nacionalista Artur Mas öt éve, az önrendelkezési folyamat kezdete óta még dagadó vitorlájú hajóhoz hasonlított. Akkor még valóban jól ment a gazdaságnak, mert az érdekelt gazdasági és pénzügyi szereplők remélték, hogy csak megegyezik egymással a két fél. Mas is azt ígérte a naiv katalánoknak, hogy a befektetők egymás sarkát fogják taposni, ha leválnak Madridról. Napnál világosabban kiderült azonban a szabályosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető függetlenségpárti referendum óta, hogy a fordítottja az igaz – a cégek hanyatt-homlok menekülnek Katalóniából. Már csak az hiányzik, hogy a pánik a lakosokon is eluralkodjék, és ők is kezdjék kivenni a pénzüket, csődbe taszítva nemcsak a katalán, hanem a spanyol pénzügyeket is. Madridnak azért is nagy a felelőssége, mert erőt is fel kell mutatnia – az EU-nak és saját lakosainak is –, de az október elsejei durva rendőri fellépéseket is kerülnie kell.

És miközben szaporodnak Rajoy ősz hajszálai, hogy egyben tartsa országát, Brüsszel sem túl segítőkész: bár rutinszerűen támogatásáról biztosítja az ország egységét, inkább az érdekli, hogy Madrid időben küldje el a jövő évi költségvetés tervezetét. Az egyszerű elemzőben ilyenkor felvetődik a kérdés: igazából kinek az oldalán áll az Európai Unió?”