A zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől. Ahogy a hőst is a kalandortól.
Úgy mondják, a zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől. Ez igaz lehet.
És igaz lehet az is: a hőst csak egy hajszál választja el a kalandortól.
Ez jut eszembe ezekben a pillanatokban, amikor hosszú napok, hetek, hónapok és évek után Katalónia tényleg eljutott a függetlenség kikiáltásáig.
Puigdemont nem tűnik afféle hősi alkatnak – már a szó kalandregényi, képregényes értelmében. De hát nem is képregényben élünk, ez a valóság, mindig unalmasabb a hősi eposzoknál.
Puigdemont és társai most katalán tömegek szemében hősök lesznek. A birodalmi spanyolok és a nagyvilág mainstreamje szemében viszont fogalmatlan kalandorok, akik bárminemű nemzetközi támogatás nélkül csak mentek előre, a saját fejük után.
Nézzünk vissza a magyar történelembe: mennyi olyan magyar figura volt, aki pontosan egy utóbbit csinálta, és akár sikert ért el, akár – jobbára – elbukott, hősként tekintünk rá.
Katalónia ugyanakkor más logika szerint működik, mint mi, magyarok itt a Kárpát-medencében.
Ahogy sokan mások és e sorok írója is megfogalmazta: nagyon sok szempontból lehet vizsgálni és értékelni a katalán fejleményeket: lehetünk birodalmispanyol-pártiak, technokrata-liberálisak, autonóm balosok, progresszív forradalmárok, republikánusok, monarchisták, reakciós katolikusok, magyarok, székelyek, erdélyiek, románok, satöbbi. Mindenki álláspontjában van egy értelmezhető logika, könnyedén tudnék bármelyik szempont alapján iderittyenteni egy cikket. De maradok inkább az őszinte szavaknál. A szikár realizmus és a romantikus idealizmus közötti inga nálam most kicsit kimozdult az utóbbi irányba – különösen a népszavazáson történt döbbenetes rendőri erőszak láttán.
Katalóniában, a katalánoknak ott és most csakis a saját maguk logikája számít, és ez így is van rendjén.
Ahogy a káoszba fulladt függetlenségi népszavazáskor írtam: az az izgalmas, hogy
Ezt hívják történelemnek.
Akár szeretjük őket, akár sem, történelmet csinálnak most a katalán függetlenségpártiak. Az, hogy végül egy egész fejezet vagy csak egy széljegyzet lesz ez a sztori a jövő történelemkönyveiben, szinte mindegy is. Hősök-e vagy kalandorok? Majd eldől. Ők legalább megpróbáltak valamit. Cselekedtek.
Valami épp történik Európában. A migrációs hullámon kívül nem sok eseményről mondhattuk ezt itt az öreg kontinensen a kommunizmus bukása óta.
Ezt a célt szolgálja az USA erőfeszítése a béke érdekében, de nem segíti az az ötlet, hogy az Európában zárolt orosz vagyonokat felhasználják Ukrajna támogatására.
Örökre vállalhatatlanná vált, miközben még nála is mélyebbre süllyedtek azok, akik mindezt látva, viccesnek találták és beszámolóikban ironizáltak a látottakon.
Egy ócska libernyák s…ggfej megpróbálja provokálni a magyar férfit, de felsül.
Innen érthető meg Hadházy Ákos tavaszi kijelentése is, amelyben úgy fogalmazott, hogy ukrán mintára Majdan-típusú felkelésre van szükség.
Aki jobboldali gondolkodó, annak már az élethez sincs joga? Ez már a Szeretetország előszobája?
„Én a magyarokkal vagyok!” – szögezte le a kormányfő egy Facebook-kommentben.
Az Aszad-rendszer megbuktatása nem hozta el a kívánt békét és nyugalmat Szíriába. Az elmúlt egy évben közel félmillióan menekültek el az országból.
