Riogatni kezdtek a Pride szervezői: foggal-körömmel ragaszkodnak egy jó nagy felvonuláshoz

„Létezésünk egyidős az emberiséggel” – fogalmaztak a Pride szervezői.

Az ellenzék politikai mozgástere folyamatosan szűkül.
„Kezd egészen abszurd lenni, hogy mennyire nehéz egyáltalán egy kérdést áterőltetni a hatóságokon, miközben még szó sincs az aláírásgyűjtés megkezdéséről, pláne nem a népszavazás kiírásáról vagy megtartásáról.
A lényeg, hogy 2010 óta nem lehet ellenzékből népszavazást kezdeményezni Magyarországon és Budapesten. A korszakot megelőző mindkét ciklusban, 2004-ben és 2008-ban is lehetett.
Ahogy 2008-ban a »szociális népszavazás« fontos eszköze volt az akkori ellenzéknek (felrobbantotta az MSZP – SZDSZ koalíciót például), úgy a mostani ellenzék is szívesen használná politikai céljai eléréséhez referendumot. Azzal, hogy ezt sohasem tehetik meg, a hatalom súlyosan sérti a demokratikus normákat.
Nyilván a kormányoldal nem akarja, hogy az ellenzéki pártok egymással is versengve aláírásokat gyűjtsenek, ezzel felmérjék erejüket Budapesten, hiszen a 2018-as jelöltállításkor jól jöhetne nekik, ha látnák, hogy ki mennyit képes összeszedni. Ráadásul hetekig kampányolhatnának a témával az utcákon, és még talán sikeresek is lehettek volna, főleg ha a parlamenti választással egy időben tartották volna meg a referendumot. Ezek a lehetőségek zavarhatták leginkább a Fideszt és a főpolgármestert.
Az ellenzék politikai mozgástere folyamatosan szűkül. A kormánypártok nem engedik parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását; miniszterek meg merik tenni, hogy nem mennek el a saját bizottsági meghallgatásukra; durván szűkítették a pártok plakátolási lehetőségeit; a kereskedelmi tévékből lényegében kitiltották a választási reklámokat; alig van már sajtótermék, ami helyt ad az ellenzéki véleményeknek.”