Éljen a forradalom – csak ne most, ne ellenünk!

„Ennek ellentéte a kispolgárt megjelenítő produkciók egész sora. Az alulfizetett, megalázott, privát szférájába visszahúzódó, politikai analfabéta szereplők, akik azt sugallják, hogy úgysincs kiút, kár erőfeszítéseket tenni, és csak a házunk faláig ér el a hatalmunk. Az élet kis örömeivel megelégedő, befelé forduló mintapolgárok ezek, akik nem elégedetlenkednek, legfennebb apróságokért, amelyek nem a rendszert, hanem az egyes elemeit kritizálják.

Így születik meg és termelődik újra az a jó állampolgár, aki élete nagyobb részében depolitizálódik, négyévente pedig érdeklődő választópolgárként »kiveszi a részét a döntésekből« (és olyan hamis hősökre szavaz, mint Trump, Macron, Duterte és így tovább). Aki évente néhányszor elkullog a hősökre emlékezni, majd beugrik a mekibe. Aki az adóemeléstől és a lassú vonatoktól jön lázba, akit a másik, andersoni »képzelt közösség« bosszant, a migráns, a meleg, az ateista, a hajléktalan – de akinek nem engedték meg, hogy valami valóban újat képzeljen el.

A nyugatnak pedig ellensége sincs többé, mert a »kommunista« Szovjetunió híján, a még rossz alternatívákat sem kínáló, kapitalista Kínával és Oroszországgal, a kihaló Iszlám Állammal, a távoli, elszigetelt problémákkal nem kell felvennie a valódi versenyt. A félelem szükséges szintjét ugyan fenn kell tartania, új ellenségeket talált is, de megszabadult egy másik világ rémétől. A belső antagonizmusokat így is el tudja simítani a generált külső ellenségképpel és a belső alternatívák tompításával, de éppen az hiányzik belőle, amit hangosan hirdet: a verseny egy jobb világért.”