Generációk egymásért

„Unoka, kutya, macska, és persze nem kell feltétlenül választani közülük, mind megférhetnek együtt a szerető szívvel élő nagyszülők, szülők és gyermekek életében. A pozitív hatás pedig, ami elérhető egy ilyen közegben, olyan erős, hogy mindegyik fél bőséges érzelmi munícióhoz juthat. Olyan sokhoz, hogy oszthatja másoknak is bőségesen.

Ez egy kellemes állapot lenne. Az volna az ideális egy mai család generációs palettáján, ha – számos esetben – a generációk között nem fal volna és távolság, sérelmek sora és féltékenység, szemrehányás és elégedetlenség, és lehetne sorolni, mi minden, hanem híd egymás felé, összetartozás, összetartás, bizalom, biztonság, bizonyosság, hogy számíthatunk egymásra, hogy toleráljuk és szeretjük a másikat.

»Azokban a családokban, ahol ezek az értékek jelen vannak, olyan észrevétlenül és olajozottan működik az élet, hogy szinte észre sem venni, hogy a család legidősebb és legfiatalabb tagjai között akár 80 év a korkülönbség, mert nem az a lényeg.« Ez azért is lehetséges, mert tisztelik egymást, megvan a békére való törekvés a családtagokban, konstruktívak az együttműködésben és az élet-feladatok megoldásában.

Tulajdonképpen arról van szó, hogy alkalmasint kicsit mindenki »felad« a saját céljaiból, akaratából és nyitott arra, hogy a közös célok érdekében elfogadja és menedzselje az éppen legfontosabbnak tartott cél teljesülését. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy »feladni« valamit a mai gondolkodásban sokszor és sokaknak negatív kicsengésű. Holott amennyiben saját döntésemen alapul a hozzáállásom valamihez, vagyis szabad akaratomból hoztam meg a döntést, akkor ez azt bizonyítja hogy egy erős és stabil személyiség vagyok, aki bátran, vagyis önmagában bízva meri megengedni magának, hogy hátra lépjen, ha egy szélesebb családi érdek úgy kívánja.”