Három szó

„Az eset nyomán lehet ugyan szigorúbb szankciókat követelni a zaklatókra, ám ez ingoványos terület. Talán valamivel egyszerűbben kivitelezhető lenne a gyermekeink nevelésében nagyobb hangsúlyt fektetni arra, hogyan kerülhetik el az ilyen helyzeteket. De ehhez – rossz hír a genderisták számára – bizony a fiataloknak tudniuk kell, mi jellemzi a férfit és a nőt. Önismeret és a másik nem ismerete nélkül bárki áldozattá válhat. A viktimológia, vagyis az áldozattá válás folyamatának kutatása nem egyenlő az áldozathibáztatással, hanem éppen a bűncselekmények megelőzésében segít. Például annak a ténynek a felismerése, hogy az átverések, csalások célpontjai legtöbbször idős emberek, rámutat sebezhetőségükre, annak érdekében, hogy nagyobb figyelmet, gyakori tájékoztatást kapjanak. Ehhez hasonlóan lányainkat, fiainkat is fel kell készíteni arra, mire számíthatnak bizonyos szituációkban, és mit tehetnek ilyenkor. 

De általánosságban sem árt tudniuk, hogy mi az, ami elfogadható a másiktól, és mi az, ami már nem. Hogy mondhatnak nemet bármire, ami kellemetlen a számukra, akkor is, ha szeretik, vagy tisztelik az illetőt. Mindehhez azonban meg kell ismerniük a bennük élő nőt. Vagy férfit. Ahhoz, hogy ide eljussanak, legfontosabb a szülők szerepe, de nem elhanyagolható az óvodáé és az iskoláé sem. Ezért ezekben az intézményekben nem uniszex játékokat és genderelméleti oktatást akarunk látni, hanem olyan pedagógusokat, nőket és férfiakat, akik segíteni tudják őket az önismeret hosszú és nehéz útján.

A genderisták pedig várjanak még pár száz, vagy néhány ezer évet, és akkor jöjjenek vissza, amikor már senkinek az önérzetét nem sérti a »pici löttyedt hímtag« szókupac. Igaz, ha ez megtörténik, akkor feltehetőleg már senkit nem találnak majd itt.”