Még a magyar történelem cigány hősét is szegregálná Balog Zoltán

„A hétvégén a Roma Büszkeség Napja után akartak emléktáblát avatni Puczi Bélának a Nyugati pályaudvarnál. Puczi a 90-es marosvásárhelyi pogrom egyik hőse volt, aki a környékbeli magyar cigány társaival együtt sietett a városban megtámadott magyarok védelmére, a városba szállított és leitatott román parasztokkal szemben. Itt született a híres mondat: »ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok«. Az emléktáblát nem sikerült végül kirakni, mert a MÁV szerint csak olyan embernek jár tábla, aki a vasúti közlekedéssel kapcsolatos eseményben vett részt. Puczi pedig ilyenben nem vett részt, csupán a Nyugati Pályaudvaron élt hajléktalanként, és dolgozott: a parkolóhelyeket foglalta. Puczi története a magyar állam szégyene. Ugyanis Puczit a marosvásárhelyi események után 9 hónapra előzetesbe rakták, a rendőrök meg is verték. Ezután menekült Puczi Magyarországra, ahol 10 évig még a menekültstátuszt se kapta meg, és az állampolgárságot is csupán 2009-es halála után. Így bánunk a hőseinkkel.

Tehát nem sikerült emléktáblát avatni Puczinak, de Balog Zoltán – aki 2010-ben még posztumusz díjat adott a Terror házában Puczinak – előlépett megoldandó a helyzetet. Közölte, hogy majd talán lesz emlékmű, ő tud is egy jó helyet. A nemsokára felépülő cigány kulturális központ fala.

Hát nem. Pontosan erről van szó. Puczi Béla és társai tette nem a cigányság dolga, a cigányság emléke, hanem a magyar történelem része. Puczi Béla nem csak a cigányság hőse, hanem a magyaroké. Meg nem mellesleg ő a Nyugati pályaudvaron lakott, és ennek van jelentősége, mert nem ezt érdemelte volna. De így volt, és erre emlékezni kell.

Balog javaslata, hogy a magyarság cigány hősének majd a cigány intézményben legyen emléktáblája, kb. annyira korrekt, mint ha egy Sütő András emlékművét a román követségbe akarnának küldeni, mert hát román állampolgár volt. Ha Puczi Béla kész volt hetekig veretni magát a román rendőrökkel (volt társa, aki nem sokkal szabadulása után meg is halt), akkor talán mi is tartozunk neki annyival, hogy elismerjük a magyarságát, ami nagyon úgy tűnik, neki fontos volt.”