Itt van Macron Európa-víziója

A szerző az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára

Egyvalaki biztosan figyelt Helmut Kohl 2011-ben Angela Merkel uniós politikáját kritikával illető szavaira. Hiába a gazdasági dominancia, a francia befolyás gyengülése vagy az unióban betöltött központi szerep Németország irányába történő eltolódása a 2004-es bővítés hatására, ha Merkel uniós politikáját csupán a tűzoltásszerű reaktivitás jellemzi, azaz hiányol minden „víziót" és „ötletet".

Ezt az űrt hivatott betölteni Emmanuel Macron 2017. szeptember 26-án a Sorbonne-on elmondott maratoni beszéde.

*

Szögezzük le már az elején: a beszéd nem nélkülözi a vízionárius beszédekre jellemző konkrét javaslatokat. Egyes francia érdekek háttérbe szorítása az EU előrehaladásának érdekében egyfajta legitimitást kölcsönöz a beszédnek, de legalábbis mindenféleképpen figyelemre méltó.

Habár sosem nyerhetünk bizonyosságot egy beszéd megírásának körülményeiről vagy annak időzítéséről, azonban az nem kérdés, hogy ennek a nagy ívű beszédnek az elkészülése több hónapos munka eredménye, és nem véletlenül esett a németországi választásokat követő első napokra, illetve ahhoz sem férhet kétség, hogy szervesen illeszkedik a Jean-Claude Juncker 2017 márciusában ismertetett forgatókönyveiben megfogalmazottakhoz.

Egy másik dologban is biztosak lehetünk:

Magyar szempontból bántóan kevés hivatkozás történik a közép-kelet európai tagállamokra, még az olyan, az európai fősodor által is elfogadott politikusok, mint Václav Havel, Lech Walesa vagy Antall József, illetve közép-európai írók, gondolkodók, mint Stefan Zweig vagy Franz Kafka sem kerülnek említésre. Csak a régi tagállamok nagyjai inspirálják a beszéd előadóját, olyanok, mint Jean Monnet, Robert Schuman, Jacques Delors, Mario Monti vagy Sorbon, Erasmus, Musil, Proust, Steiner, Suares, illetve Mounier. Se Havel, se Kafka. A beszédben megjelenik Gdansk és egy hivatkozás a kelet és nyugat között történő „újraegyesítés"-re. Ennyi. Azaz a német osztrák határnál mintha már véget is érne Európa…

De természetesen nem ott kezdődik. A Nicolas Sarkozy által is dédelgetett – a Mediterrán Unióban manifesztálódott – a Földközi-tenger térsége felé történő nyitás ideája jelentős szerepet kap a beszédben, tanúsága szerint a Földközi-tenger térsége „civilizációnk szíve”,  illetve az Afrikával létrejövő új partnerség nem kevesebb, mint az Európai Unió újjáalakításának alapja.

Azonban a fülsértő csend vagy a makacs tények ignorálása máshol is tetten érhető Macron beszédében: a tranzakciós adó csak Németországban és az Egyesült Királyságban létezik (mintha bűn lenne megemlíteni Magyarországot és a magyar tranzakciós illetéket pozitív kontextusban), vagy megtudhattuk azt is, hogy az élelmiszerek kettős minősége elleni harc Jean-Claude Junckernek köszönhető (véletlenül sem a V4-ek nyomására a 2017 márciusi Európai Tanács által elfogadott következtetéseknek...).

*

De az Európai Unió központi súlyának Franciaország felé történő elmozdítása iránti szándék mellett a beszédben természetesen más, francia szempontból fontos témák is egyértelműen megjelennek. Az eurózóna megerősítésének kérdése Macron elnökké válásának sarokköve volt, Marine Le Pen elvesztett kampányának szintén ez a téma volt a központi eleme. Az eurózóna reformja kapcsán viszont mégis kevésbé markáns álláspont hangzott el, mint azt az előzetesen megszellőztetett gondolatokhoz képest többen várták volna. Igaz ugyanakkor, hogy konkrét javaslatként fogalmazódott meg az eurózóna büdzséjének megteremtése, illetve egy pénzügyminiszteri poszt létrehozása, viszont nem köti Macron az eurózónához való tartozást más intézményes kérdéshez.

A Brexit hatására a francia haderő jelentősége hatványozottan növekszik, így nem meglepő Macron javaslata egy, a NATO-t kiegészítő autonóm európai katonai műveleti egység létrehozására, de több konkrétum itt sem fogalmazódik meg. A beszéd – francia szempontból ismét nem meglepő módon – kiemeli, hogy a nukleáris energia nélkülözhetetlen és a szén használatát el kell lehetetleníteni az unióban. A digitális alapú gazdaság felé történő átmenet keretében megemlített fiskális elképzelések („minden engedékenység nélkül meg kell adóztatni az olyan vállalkozásokat is, amelyek kizárólag adóelkerülés végett teszik át székhelyüket Európán kívülre”) a francia kormány és a Google nagy port felkavaró adóelkerülési vitáját idézik fel, a szerzői jogok betartása iránti erőfeszítések hangsúlyozása pedig a francia kulturális mentesség („exception culturelle française”) jelentőségére enged következtetni. A köztudottan Franciaország által ambicionált kiküldetési irányelv módosítása – a beszéd értelmében – alapvető uniós érdek a szociális dömpinggel szemben (két alkalommal is szerepel a szociális dömping a beszédben kizárólag ennél a pontnál).

Míg többször kiemeli a tisztességes verseny elengedhetetlen jellegét (leginkább a külkereskedelem területén), addig a belső piaci kontextusban viszont fontosabb számára a konvergencia a versenynél. Ehhez kapcsolódik azzal is, hogy azok a tagállamok, amelyek társasági adórátája alacsony a jövőben elfogadandó uniós mértékekhez képest, ne férhessenek hozzá a kohéziós alapokhoz; a javaslat ismételten nem meglepő a magas francia adókulcsok ismeretében. Magyar szempontból az is figyelemreméltó, hogy ha nagyon visszafogottan is, de egy állandósult áthelyezési mechanizmust sem vet el a migrációs politika kapcsán, illetve üde színfoltként hat a fentiekkel ellentétben, hogy Macron egy több évtizedes francia tabut döntöget: meglátása szerint a közös agrárpolitika működése nem megfelelő, túl bürokratikus, az érintettek elégedetlenek vele, annak reformja több mint időszerű.

Ismét nem hat a meglepetés erejével, hogy a beszéd szerint az Európai Unió nagy ellensége a nacionalizmus és a nacionalista kormányok, a nacionalista beszédelemek. A Macron-beszédben ez nem kevesebb, mint 5 alkalommal jelenik meg. A háborút 9, a békét 6 alkalommal említi a csaknem másfél óra alatt.

*

Egészen váratlanul viszont van egy pont, amikor az olvasó elkezdi érdeklődéssel olvasni a beszédet. Ez pedig, bármily meglepő is, pont a demokrácia résznél történik. Habár diabolizálja az „illiberális demokráciában” hívőket, mégis megérti, hogy miért fordultak el a polgárok az Európai Uniótól. Bár a két gondolatelem közötti meglepő kapcsolatot nem fejti ki,

Amíg ez a második világháborút közvetlenül követő időszakban indokolt volt és az építkezés eredményei mindig igazolták a későbbi Európai Unió alapító atyjainak elgondolását, az utóbbi évtizedekre ez már mégsem volt többé igaz, ezért az Európai Unió előrehaladásának a polgárokra történő erőltetése történelmi hibának bizonyult Macron beszéde szerint. Ezzel a beszéd hirtelen egy több évtizedes destruktív dogmát dönt romba, és egy sor olyan javaslatot tesz, amely az Európai Unió fejlődésének szempontjából relevanciával bírhat.

Macron elfogadhatatlannak tartja, hogy a jövőben az uniós polgárokkal ne konzultáljanak érdemben Európa jövőjéről – igaz, nem részesíti előnyben a pusztán ellentétes előjelű kérdések alkalmazását –, és ilyen feltételek mellett akár a Szerződések módosítása sem zárható ki. A konzultációt meglátása szerint 2019 tavaszán kellene megtartani egy időben az európai parlamenti választásokkal. Intézményi kérdésekben mélységében csak az Európai Bizottságot reformálná meg, s ennek érdekében egy 15 tagú bizottság felállítását javasolja úgy, hogy az első körben az alapító tagállamok ne vegyenek abban részt, így természetesen Franciaország sem. Elengedhetetlennek tartja a Balkán felé történő bővítést a demokratikus folyamatok kiteljesedését követően, és Macron nem tartja kizártnak azt sem, hogy az Egyesült Királyság megtalálja a helyét az újjászületett, többsebességes Európai Unióban.

Tout un programme…