A háborúk elfeledett gyermekei

2017. október 07. 14:20

Magyarország egy szolidáris ország, a magyarok tudnak és akarnak segíteni az elesetteken, hogy békében és méltó módon tudjanak élni a lakóhelyükön. Interjú.

2017. október 07. 14:20
Heltai Péter
Magyar Idők

Miképp kapcsolódik a Hungary Helps program munkája a helyettes államtitkárságéhoz?

A Hungary Helps program égisze alá tartozik Magyarország összes nemzetközi fejlesztési együttműködési projektje és humanitárius akció­ja, így azok is, amelyekkel a helyettes államtitkárság az üldözött keresztények ügyében kiemelten foglalkozik. Ezek az akciók is, mint az iraki Tell-Aszkuf település újjáépítése, 580 millió forintos magyar hozzájárulással, vagy az Erbíl város keresztény negyedében, szintén a kormány és a Magyar Katolikus Egyház 200 millió forintos támogatásával felépülő iskola mind a program részei, ugyanakkor – mivel egyben üldözött keresztény közösségek megsegítéséről van szó – szoros az együttműködés a helyettes államtitkár úrral.

Az elmúlt hetekben az ellenzéki sajtóban több olyan vélemény is megjelent, melyek szerint a Hungary Helps csupán egy fantomszervezet, mögöttes tartalom nélkül. Mi az, amit ezzel szembe tudnak állítani?

Az előbb említett erbíli iskola újjáépítése, amelyet nemcsak keresztény, hanem muszlim gyerekek is használhatnak majd, vagy Tell-Aszkuf városának fejlesztése mind-mind olyan munkák, amelyek komoly tartalommal bírnak. A projektek száma pedig bővül, legközelebb például Nigériába megy egy delegáció, hogy felmérje az ottani szükségleteket és lehetőségeket. Szívesen szervezünk találkozókat a kétkedőknek azokkal a hazánkban tanuló ösztöndíjasokkal is, akik olyan területekről érkeztek, ahol keresztény hitüket nehéz megélni.

Az ösztöndíjprogram számukra az életet jelenti, családjuknak és helyi közösségüknek pedig a jövő kulcsa lehet. De utazó nagykövetként az is a feladatom, hogy megmutassam a világnak: Magyarország egy szolidáris ország, a magyarok tudnak és akarnak segíteni az elesetteken, hogy békében és méltó módon tudjanak élni a lakóhelyükön. Ez az elgondolás szöges ellentétben áll Soros György és az unió egyes vezetőinek terveivel, amelyek közös eleme a migránsok betelepítése, amivel nemcsak Európának, de a válság sújtotta régióknak is óriási károkat okoznak, hiszen a segítséget oda kell vinni, ahol baj van.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2017. október 07. 20:13
Hiába ír igaz, pozitív dolgokról Heltai az igazi rászorulók megsegítésével kapcsolatban, , a ballibbantak, és a Simicska csicskák úgysem akarják felfogni ezt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!