A romániai oktatás állatorvosi csikója

„Álljunk meg itt egy szóra. A Székelyföldön azt mondják, hogy az eddigi tapasztalatok szerint inkább a városi iskolák választották a nehezebb tananyagot, vidéken az egyszerűbb mellett tették le voksukat. Kicsit úgy hangzik ez, mintha abból akarnának presztízskérdést faragni, hogy ők biza nem adják alább, holott a mércének annak kellene inkább lennie, hogy a ma ötödikes kisdiákok mennyire tudnak majd románul érvényesülni, tudnak-e venni vagy eladni egy kenyeret, vagy ami még »nehezebb«, egy szemétlapátot, ha olyan helyzetbe kerülnek, és ne valamelyik Eminescu-vers vagy annak elemzése jusson csak eszükbe, ha meg kell szólalni románul, mert egyebet nem tanultak. 

Ugyanakkor annak kapcsán is erős kételyeink vannak, hogy a szórványban élő, románul társalgási szinten jól beszélő gyereknek is csak a girhes csikó vagy korpából készült kovásztalan lepénykenyér hiányzik a szókincséből – a kovászról nagy valószínűséggel magyarul sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák, csikót meg lehet, hogy csak állatkertben látott, az meg nem volt girhes.”