„A probléma az: ma már nem arról van szó, hogy mit mondott vagy nem mondott Alice Weidel, Alexander Gauland, Frauke Petry, Björn Höcke vagy bármely más AfD-politikus. A hétvégén véget ért a kampány. Ami számít: az az 5-6 millió AfD-szavazó, aki minden médiaellenszél dacára erre a bevándorlásellenes pártra adta a voksát. Igaz, a szavazófülke magányában tette: az előzetes felmérésekben még kevesebben mondták magukat AfD-szavazónak, mint amennyien a végelszámolásnál voltak, és a közvélemény-kutatók – természetesen merő véletlenségből – csak ennek a pártnak a támogatottságát becsülték jelentősen alá. (Ezt hívják rejtőzködésnek: a megkérdezettek egy része – a »nyílt társadalom« és a képviseleti demokrácia nagy dicsőségére – nem meri megmondani a kérdezőbiztosnak, hogy kit fog támogatni.)
Az AfD-re végül is 12,6 százaléknyian voksoltak, nagyjából 5,7 millióan, annyian tehát, amennyien Magyarországon az összes pártra leadják a szavazatukat egy választás alkalmával. A német politikának és médiának nem bűzölgő képződményként kellene kezelnie az AfD-t, hanem arra összpontosítania, hogyan lehetett mára ez a tömörülés Szászország legnagyobb, Türingia, Brandenburg, Szász-Anhalt és Mecklenburg–Elő-Pomeránia második legnagyobb pártja. Ezek mind az egykori NDK-hoz tartozó, úgynevezett új szövetségi tartományok.