Nem ez a harc volt a végső

„Másik oldalról persze nem biztos, hogy a bizottságnak presztízskérdést kell csinálnia az ügyből: hiszen tavaly április óta az uniós szervek asztalán fekszik az ideiglenes kvótamechanizmust felváltani szándékozó, állandósított és automatikus elosztási javaslatuk, amelynek elfogadását megpróbálhatják felgyorsítani (vagy hozathatnak a belügyi tanáccsal egy új »ideig­lenes« határozatot).

Az uniós jogot felhasználó szervekkel szemben tehát érdemes megfontolni a belső jogi eszközöket: az Alkotmánybíróság egy korábbi értelmezésében már elkezdte kibontani az alkotmányos identitás és nemzeti szuverenitás doktrínáit, amelyeket éppen a kvótahatározattal összefüggő ombudsmani indítvány nyomán ősszel esedékes újabb alaptörvény-értelmezésükben továbbfejleszthetnek.

Ezt követően pedig – végső eszközként – a magyar alkotmányosság eszközével lehetne rést ütni az uniós pajzson: elvi lehetőség ugyanis van arra, hogy az Alkotmánybíróság a magyar jogszabály fogalmába beleértse az uniós normákat, így a kvótahatározatot is. Ekképpen pedig lehetőséget adhatna Magyarország kormánya számára, hogy a magyar alkotmányos identitást és szuverenitást sértő uniós jogi aktusokat is megtámadhassa az Alkotmánybíróságon.

Hiszen, ahogy arra már Varga Zs. András alkotmánybíró egy párhuzamos indokolásában rámutatott: »Magyarországot akarata ellenére tömeges bevándorlás eltűrésére kényszerítő egyetlen uniós döntés sem egyeztethető össze az alaptörvénnyel.« A csatát a bírósági döntéssel tehát lehet, hogy most megnyerte Brüsszel, de a háború vége még messze van.”