Kétfrontos kihívás

„Bukarest – legalábbis eddig – beérte a minimális kötelező állásfoglalással, melyből, a tárca – utólagos –engedelmével saját fordításomban közlök egy részletet: »A nemzetközi szabványoknak való megfelelés szükségességét a román fél folyamatosan jelezte az ukrán féllel való párbeszéd során a román kisebbséghez tartozó személyek jogainak promoválásában és védelmében. Ebben az értelemben az ukrajnai román etnikumúak anyanyelvi oktatása elsődleges helyet kap Victor Micula államtitkár napirendjén, aki jövő héten Kijevbe utazik, éppen azért, hogy az ukrajnai román kisebbségről tárgyaljon. Kifejezzük abbéli elvárásunkat, hogy az ukrajnai román kisebbséghez tartozó személyek jogai sértetlenek maradjanak, és hangsúlyozzuk, hogy a román hatóságokat folyamatosan foglalkoztatja ez a kérdéskör.«

Megértően tekintek erre a nyelvileg kilúgozott, de a szakzsargont profin alkalmazó fragmentumra; ha román diplomata lennék, engem is aggasztana a mintegy 410 ezer fős román kisebbség sorsa, okulásának, immár vitatható kérdése (még akkor is, ha közülük mintegy 260 ezren moldovánoknak. és nem románoknak vallják magukat). És azt is megértem, hogy Budapest felé másként kell üzenni, mint Kijev irányába. Ugyanúgy az ukrán oktatási törvényt kommentáló egyik olvasó online bejegyzését is megértem: »Gyerünk dákopaták, most lehetőségetek van arra, hogy a román nyelv dák mélyrétegeiben fölbuzduljatok. és hogy zajt csapjatok Ukrajnában! Gyerünk, bátorság, ha ez Gyulán történt volna meg, Magyarországon, már javában égetnétek a magyar zászlót! Gyerünk, hadd lássuk, milyen kemények vagytok az ukrán nehézfiúkkal.«”