Tényleg a választási szabályok rosszak, vagy csak az ellenzék tehetetlen?

2017. szeptember 03. 13:37

A választási szabályokat alig több mint fél évvel a szavazás napja előtt alapjaiban átírni – a Közös Ország Mozgalom október 23-át szabta meg határidő gyanánt – egy működő demokráciában sem lenne helyes.

2017. szeptember 03. 13:37
Magyar Ügyvéd
Magyar Ügyvéd

„Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére az Alkotmány utca végén, a Parlament épületével szemben egy agorának keresztelt közösségi teret alakítottak ki, ahol a választási rendszer átalakításáról beszélt az MSZP, a DK, az LMP, a Modern Magyarország Mozgalom, az Együtt, a Párbeszéd, a Liberálisok és a Momentum vezetője.

Dicséretes dolog, csak van néhány baj vele.

  • Igazából az ellenzéki pártoknak akkor kellett volna tiltakozniuk, amikor a Fidesz 2011-ben egyoldalúan, minden egyeztetés nélkül megalkotta az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvényt. A Milla 2013. márciusi tüntetésén Tamás Gáspár Miklós vetette fel talán elsőként, hogy a 2014-es választást a demokratikus ellenzék pártjainak bojkottálnia A filozófus felvetését ezt sietve minden címzett elutasította.
  • Ha ezt a lehetőséget elszalasztották – miközben pontosan tudni lehetett, hogy az egyfordulós rendszer bevezetése, s más részletszabályok is kizárólag a Fidesz érdekeitszolgálták –, most már elég nehéz hitelesen fellépni ellene.
  • Még nagyobb probléma, hogy a jelenlegi ellenzék pártja a parlamentben egyharmadnyi plusz egy képviselői hellyel rendelkeznek, ez pedig még ahhoz is kevés, hogy egyáltalán bármilyen javaslat tárgysorozatba vételét kikényszerítsék. A választási törvények bármilyen módosításához ráadásul kétharmados többség kellene.
  • A Fidesznek pedig nyilván nem érdeke, hogy a jelenlegi szisztémán bármit is változtassanak, hiszen ez 2014-ben nagyon bejött nekik, és a közvélemény-kutatási adatok szerint a kormányoldal legalább akkora – de talán még nagyobb – támogatottságot élvez, mint amennyien az előző parlamenti választáson ténylegesen a pártra voksoltak, ami elég volt a szűk kétharmadhoz.
  • Arról sem szabad megfeledkezni, hogy – legalábbis a legutóbbi felmérések szerint – a biztos szavazó biztos pártválasztók 45-50 százaléka a Fideszre szavazna. Tehát egy tisztán arányos választási rendszer – amelyben a mandátumokat kizárólag a voksok arányában osztják ki – is legfeljebb azt eredményezné, hogy a Fidesz nem tud egyedül kormányt alakítani, illetve legfeljebb egy-két fős többséggel rendelkezne ehhez a parlamentben.
  • Így az ellenzék még a Jobbikkal együtt sem feltétlenül tudná legyőzni a kormányoldalt. Illetve szinte biztosan nem tudná, mert azok a voksok, amelyeket az öt százalékos parlamenti küszöb alatt teljesítő kis pártokra adnak le, egyszerűen elvesznek. Ami azt jelenti, hogy a Fidesz arányait tekintve több, ténylegesen mandátumot eredményező szavazatot tudhatna magáénak.
  • És még egy apróság: a választási szabályokat alig több mint fél évvel a szavazás napja előtt alapjaiban átírni – a Közös Ország Mozgalom október 23-át szabta meg határidő gyanánt – egy működő demokráciában sem lenne helyes.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2017. szeptember 04. 15:06
"...a Közös Ország Mozgalom október 23-át szabta meg határidő gyanánt – egy működő demokráciában sem lenne helyes." - írja a végén. De milyen hangsúllyal érti? – "...egy működő demokráciában..., mint EZ, "...sem lenne helyes..."? Vagy: – MÉG "...egy működő demokráciában sem lenne helyes...", nemhogy egy ilyenben, ami nem az? Ha az első, akkor éppen az Ön szövegében igazolja, hogy éppen az ellenkezője igaz, tehát EZ nem egy működő demokrácia. Illetve a második értelmezés szerint ezt eleve el is ismeri. Magyarán egy ilyen rendszerben BÁRMI helyesebb, mint az, hogy e rendszer fennmaradjon. Csak javasolnia kéne valamit Önnek is, ha ezt valóban akarná, és nem pedig ekéznie a mások próbálkozását...
Mich
2017. szeptember 04. 01:04
Nincs itt probléma, libsibolsinácikám! Viszont nektek, gerinctelen libsibolsináciknak ti magatok vagytok a probléma - ami csak akkor oldódik meg, ha ti eltűntök. Ilyen egyszerű...
noMores
2017. szeptember 03. 23:35
"Egy mikodo denokraciaban sem lenne helyes" Hat meg ebben az autokraciaban, amiben mi tapicskolunk... Mikor is rajzolgatta at Kubatov a valasztasi korzeteket utcarol utcara? Az helyes volt?...
polnemkor
2017. szeptember 03. 20:46
A lényeg: miután 2014-ben pont ezekkel a játékszabályokkal már elfogadtak egy mérkőzést, milyen alapon kifogásolhatnák ugyanezeket a meccs lefújása után, közvetlen a visszavágó előtt? Ez így tényleg teljesen abszurd! ("Tamás Gáspár Miklós vetette fel talán elsőként, hogy a 2014-es választást a demokratikus ellenzék pártjainak bojkottálnia A filozófus felvetését ezt sietve minden címzett elutasította.")
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!