Holland-magyar operett és tragédia

„A nemrégiben leoperettállamozott Hollandia lakói nem vágynak a nagyság vigaszára, mert nem kell semmiért sorba állniuk. Ők is belebódultak ugyan a birodalomépítésbe, annak minden bűnével és borzalmával, de visszazsugorodásukon hamar túltették magukat. Könnyen tehették, országuk már eleve kicsiként keletkezett, az önmaga hatalmasságától eltelt spanyol világbirodalomtól szakadva el. Aprócska, autonóm tartományok laza szövetségeként állt össze, a közös nevet is hol az egyiktől, hol a másiktól kölcsönözve.

Christiaan Huygensnek, az ingaóra XVII. századi feltalálójának hazája híres lett az egyre miniatűrebb fogaskerekekből és rugócskákból illesztett óráiról. A magyar Misztótfalusi Kis Miklós Amszterdamba zarándokolt, hogy megtanulja a könyvkészítést, majd ott nyomtatta apró és precíz ólombetűcskékkel magyar nyelvű Bibliáját. Huygens és Misztótfalusi kortársa, Anton van Leeuwenhoek több száz mikroszkópot készített precízen csiszolgatott üveglapocskákból, hogy elsőként a világon mikrobákon ámuldozzon. Pedig tenyészthetett volna nagydarab mangalicákat is. Ám a hollandoknak nincs sok érzékük a nagysághoz, még a grandiózus előadásokhoz sem. Hazájuk operettországnak sem jó, hiszen lakóinak nincsenek csillogó jelmezeik. Amikor a szövetséges holland deputáció megjelent Rákóczi fejedelem udvarában, bámulták a cifra, prémes, aranyzsinóros mentéket: hát minek ide a pénzügyi segítség, ha ennyire jól megy? Az első világháború idején a hollandok sok ezer éhező magyar kisgyereket fogadtak be. Úgy fest, ők egyszerűen imádják, ami kicsi. Így persze a mikroelektronikában is jeleskednek: a hírek szerint a világ leggyorsabb kvantumszámítógépét építik éppen. Egyszóval a hollandok mertek és mernek kicsik lenni, nekik bőven elég, ha a GDP-jük, a kultúrájuk és a sávszélességük nagy.”