Meghalt a király, éljen a király!

„Az új francia elnök – akinek népszerűsége négy hónap alatt a béka ülepe alá került– önmaga igazolni és cáfolni is látszik saját tézisét: hogy a franciáknak szükségük van királyra. Macron szerint ugyanis olyan mély űrt hagyott maga után a francia forradalom, amelyet a mai napig nem hevertek ki, a demokráciát így a királyság intézményével kellene kiegészíteni. A választások során mintha valóban királyokat keresne a nép, olyan politikai szereplőket, akik képesek megoldani a problémáinkat. (…)

A királyok olyan entitások, akiket nem érintenek a társadalom kibékíthetetlen ellentmondásai, hiszen ezek fölött állnak. Olyan szereplők, akik sérthetetlenek, leválthatatlanok, akiknek »jár« a királyi trón, akik egy adott társadalmi rend őrzői, akik tulajdonképpen eleve ellentmondanak a felvilágosult, demokratikus rendnek, hiszen azt akarják elfogadtatni, hogy a társadalomban kell lennie olyannak, akik »egyenlőbb« a többinél. (…)

A parlamentáris demokrácia legnagyobb ellenségei éppen azok a szerencselovagok, akik az Új Megmentő szerepében tetszelegve hatalmas kiábrándultságot okoznak, majd tovább süllyesztik a morált, a közbeszédet, az egymásra odafigyelést a gyűlöletbe, káoszba, megosztottságba. Macron ugyan elodázta Le Pen győzelmét, de nem akadályozta meg. Ha pedig továbbra is visszafelé halad, még visszaérünk a harmincas évekbe. A huszadik századba.”