Egy tál lencséért

„Az átlagember talán követni sem bírja a feje felett röpködő százmilliárdok útját, de a részleteket érti. Ha elmagyarázzák neki, hogy a volt fideszes legfőbb ügyész Polt Péter felesége a jegybanknál dolgozik, és az asszony a fizetéséből havonta vehetne egy traktort; hogy a felcsúti gázszerelő annyit keresett tavaly, amiből kétóránként vásárolhatna egy családi házat; hogy Vajna Timi szó szerint aranyat eszik, miközben itthon milliók élnek a létminimum alatt – akkor kézzel fogható példákat kapna, és tudatosulna benne, hogy ez ellen ő is tehet.

Egy népszavazás nem váltja meg morálisan Magyarországot, de erőt és öntudatot adhat a védekezéshez, a változáshoz. Ezt az erőt a Fidesz nagyon nem akarja ellenzéki színekben látni: nem véletlen, hogy a Nyakó István-féle kezdeményezés szabotálása után viharos gyorsasággal kihátráltak a vasárnapi boltzár mögül, vagy hogy a Momentum 260 ezer összegyűjtött aláírását látva feladták a budapesti olimpia tervét is.

Ilyenkor saját érdemként könyvelik el a visszavonulást, és ehhez most a Jobbik és az Együtt, illetve a jobbikos törvénymódosítást megszavazó összes párt asszisztált a Fidesznek.

Ezzel az érintettek nem csupán egy erős kampánytémát adtak el, de meghazudtolták küldetésüket is – egy tál lencséért, a nagy testvér leereszkedő gesztusáért. Egy ellenzéki pártnak nem csak az a dolga, hogy kitöltse az ellenzékiség parlamentáris (vagy házon kívüli) kereteit, és lehívja az erre lehívható forrásokat. A fő cél a visszaélések elleni harc, a demokrácia és a civilek védelme lenne. Politikai értelemben pedig a választási győzelem. Ha egy ellenzéki párt ezt nem érti, esetleg nem tartja fontosnak, akkor szakmailag vagy morálisan alkalmatlan vállalt küldetésére. Akkor politikai vagy erkölcsi értelemben halott, még ha élőnek is tűnik, hiszen szívhangként időről időre kiküld egy-egy sajtóközleményt. Kijárna neki is szimbolikusan egy fejfa.”