Robban-e a puliszka?
A legjobb politikai barométer a világban a román politika mozgása: ahová áll, ott mindenképpen fordulat várható.
Csak peres úton sikerült kikövetelni a normalitást, az nem járt automatikusan a nyelvi jogokat szavatoló törvény hatályba lépésekor.
„Egyik szemünk sír, a másik nevet, amikor olyan hírek érkeznek, mint a mostani váradi: jogerőssé vált az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntése, amellyel kimondta, hátrányos megkülönböztetés éri az 50 ezres nagyváradi magyarságot azáltal, hogy nem intézheti anyanyelvén a hivatali ügyeket a helyi önkormányzatnál, a városházán, és tájékoztatást sem kap magyarul az őt is érintő kérdésekről, miközben épp úgy fizeti az adót, mint román szomszédai.
Örülünk egyrészt annak, hogy igazságot szolgáltattak, másrészt annak, hogy a néppárti illetékes azt mondja, a helyi vezetőkkel folytatott tárgylások bizakodásra adnak okot, hogy nem kell további perekkel kikényszeríteni jussunkat, hiszen – mint ismert – törvény és egy sor egyezmény is arra kötelezi a váradi önkormányzatot, hogy biztosítsa a valós kétnyelvűséget, a városban a magyar lakosság részaránya ugyanis meghaladja a 20 százalékot.
Mélységes szomorúsággal tölt el ugyanakkor, hogy ide jutottak a dolgok, hiszen ha rendeződik is a helyzet, marad a keserű szájíz, hogy csak peres úton sikerült kikövetelni a normalitást, az nem járt automatikusan a nyelvi jogokat szavatoló törvény hatályba lépésekor, ráadásul annyi éven át jogfosztottak voltunk, románul kellett tájékozódnunk, román formanyomtatványokat kellett kitöltenünk. Az egyetlen üde kivételt talán az jelentette, hogy magyarul, magyar anyakönyvvezető előtt mondhattuk ki a boldogító igent – igaz, ez sem mindenkinek sikerül, mert van, hogy az illetékes is elmegy szabadságra.”