A baloldal három válsága

„Így a klasszikus baloldali ideológiákkal sem törődő, identitásalapon szerveződő csoportokká alakult át az, amit baloldalnak hívunk. Ez a formátlan világ, amelyben mindenki valamilyen kisebbséghez tartozik, amelynek lényegét sérelmei és jogai adják, ma is létezik.

De már mutatkoznak a válság jelei. A merő identitás, társadalmi szerep alkalmatlan arra, hogy politikai közösséget szüljön. A modern politika lényege, hogy a csoportidentitások számára megteremtse a közös kereteket, úgy, hogy átélhetők és erkölcsileg igazolhatók legyenek. Néhány liberális filozófuson kívül ma már alig van kivel vitatkozni a modern baloldalon; a sértett identitások kakofóniájában az értelem szerepe nulla.

Ebben a harmadik válságban a baloldal élcsapatai a klasszikus kiutat választják: az önmagáért való akcionizmust, mely a politika központjává a harcot, a lázadást, a forradalmat teszi; hajtóereje pedig az együvé tartozás élménye. Ám harchoz ellenség is kell.

Eszmék, identitások híján a legújabb baloldalnak a harci zászlajára nincs is más írva, mint az ellenség neve: a nácik, a rasszisták, a szélsőjobb. Mindegy, hogy szobordöntésről, tüntetésről, autók felgyújtásáról van-e szó, a képlet ugyanaz: a cél a küzdés maga. Nem mondom, hogy ebből következően garantált a pártpolitikai kudarc. De azt igen, hogy a baloldali jövő sötét.”