Pénz, pénz, pénz

„Annak idején az EU-csatlakozásról szóló szavazáson határozott és félreérthetetlen nemmel szavaztam. Tettem volt ezt azért, mert nem tudtam elképzelni, hogy a »Nyugat« kalmár lelkületű népei bárkivel, az erő helyzetében, olyan üzletet kötnének, ami a másik félnek nem hátrányos. Erre ugyanis nemigen volt történelmi példa eddig és nehezen tudtam elképzelni, hogy rajtunk kezdjék az önzetlenséget. »Timeo Danaos et dona ferentes«, (Félek a görögöktől és ajándékuktól is) mondja a gyanakvó természetű Lakoon Vergilius Aeneisében. Na, én pontosan ugyanezt éreztem.

Ezen kívül azt sem hittem el, hogy létezik olyan államforma, melyet Svédországtól Bulgáriáig egyaránt lehet használni – a rendszerváltozás kudarca ezt fényesen be is bizonyította – márpedig én úgy láttam, hogy az ún. »európai értékek« alatt az EU urai már akkor is csak valamiféle bürokratikus egyformaságot és hivatali rutint értettek, és attól tartottam, mint kiderült teljes joggal, hogy ezt aztán mindenkire rá kényszerítik. Magyarország pedig – úgyszintén a történelem tanúbizonysága szerint – nem nagyon fér bele az európai klisékbe. Két elvesztett szabadságharc és több száz év kellett ahhoz, hogy az osztrákokkal ezt megértessük.

Továbbá valami bizonytalan rossz érzés tartott hatalmába, mert nagy értéknek tartottam a frissen elnyert függetlenséget, és nem voltam biztos benne, hogy ilyen sürgősen fel kéne adnunk, nem osztom ugyanis a haladó körök véleményét, miszerint olyan hülyék vagyunk, hogy úgysem tudunk semmi okosat önállóan kitalálni. Sőt, hithű sovinisztaként úgy vélem, hogy eddig mindig abba gebedtünk bele, mikor valakiket másolni akartunk, legyen az kelet, vagy nyugat.”