Túlságosan nagy arcú vándorok

„A legfontosabb különbség London és Budapest között, hogy az utóbbi lokációban valóban itthon lehet az ember, ha magyar. Nem kell ácsingóznia egy angollal való kézfogásra, mint ahogyan az ominózus cikk egyik szereplője leírta, itthon nem másodrendű ember, mint a legtöbb helyen, a Lajtától nyugatra. Sőt, nem kell hazatérnie a tizenakárhány óra munka után valami külvárosi cipődobozba, amit lakásnak és életnek nevez, persze csak ideiglenesen, hanem a londoni árak töredékéért bérelhet magának lakást. Bizony, itthon is félre kell tenni, takarékoskodni kell, ha az ember toronyórát akar lánccal, éppen úgy, mint Londonban, de valahogy az lutoni transzfer előtt ez az alapösszefüggés nincs meg a legtöbb kalandor fejében.

Amúgy korábban is volt kivándorlás, nem nagy kaland. Csak a XIX. század végén nem volt divat még hergelni is az itthon maradókat, hatalmas arccal, hogy mekkora teljesítményeket lehet külföldön az asztalra letenni. Jellemző, hogy általában azok táltosodnak meg és alakulnak át munkabuzikká, akik idehaza legalábbis nem voltak éppen a munka hősei, vagy nem álltak valami rendkívüli kreativitással a saját önmegvalósításukhoz.”