Árnyékbokszolás

„Oroszország, mint minden nagyhatalom, mindenekelőtt a többi nagyhatalom felé orientálódik. Elég figyelemmel kísérni az orosz sajtót, hogy lássuk, Magyarország, s általában véve Közép-Európa messze nincs a Kreml célkeresztjében. Moszkva nem akarja újra gyarmatosítani Magyarországot, ugyanakkor támaszt, partnereket keres Európában ahhoz, hogy hazafelé és legfőbb ellenlábasai felé is igazolja az elszigetelésére irányuló politika kudarcát. Ehhez jól jön az Orbán-kormány harsány Nyugat-ellenes retorikája és már-már megértő hozzáállása Oroszországhoz. Adott esetben az sem baj, ha ez a lojalitás nem igazán őszinte, hanem nagyon is pragmatikus, Budapest pedig valójában soha nem fog vétót emelni – mondjuk – a szankciók ellen. Moszkva szemében tehát Magyarország sokkal inkább eszköz, mintsem célpont. A kétoldalú kapcsolatok természetének megértéséhez nem árt tisztázni, mekkora is valójában az a bizonyos orosz befolyás. Ha a Putyin-Orbán-találkozók gyakoriságát vagy a nagyjából a GDP tíz százalékát kitevő paksi beruházás nagyságát vesszük, akkor komoly. Ám ha a kétoldalú kereskedelmi forgalom és a befektetések alakulását, akkor szó sincs orosz térfoglalásról. Ez utóbbi két területen még a mostaninál nagyobb orosz aktivitás és jelenlét sem lenne vészes, míg politikai tekintetben tényleg jól jönne némi pragmatikus távolságtartás. Vagy legalább a Nyugat bírálatának lehalkítása. Már csak a kapcsolatok természetes módon aszimmetrikus jellege miatt is. Az ugyanis elgondolkodtató, hogy amíg a magyar-orosz kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet jellemzi, addig szövetségeseinkkel – mint legutóbb a hollandokkal – olykor ajtócsapkodásig fajuló vitákba bonyolódunk.”