Románia csak felvevőpiacnak kell

2017. augusztus 30. 10:44

Ugyanakkor paradoxon, de Románia maga alatt is vágja a fát a nagyhatalmakhoz való dörgölőzésben.

2017. augusztus 30. 10:44
Krónika

„Ugyanakkor paradoxon, de Románia maga alatt is vágja a fát a nagyhatalmakhoz való dörgölőzésben. Nem titok, hogy a nyugat-európai országok féltékenyek, és nem nézik jó szemmel, hogy a bukaresti hatóságok több mint két évtizede teljesen szervilisek Washingtonnal (lásd például a CIA-börtönök ügyét) szemben, ráadásul most is többnyire tengerentúli fegyverekre költik a pénzt, ahelyett, hogy az uniós piacot (hadiipart) helyeznék előtérbe.

Az igazán szomorú viszont az, hogy Románia a saját hadiiparát is semmibe veszi, ahelyett ugyanis, hogy a Vidombákon létesített (és nem mellékesen Francois Hollande volt francia államfő jelenlétében tavaly ősszel felavatott) Airbus helikoptergyártól rendelt volna gépmadarakat, az amerikai Bellnek tett ajánlatot. Mi ez, ha nem a nemzetgazdasági érdekek aláásása? Ha tehát ezentúl bárki Romániának a világpolitikában learatott fergeteges sikereiről hozsannázik, ne feledjük, az nem más, mint drága pénzen vásárolt buksisimogatás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cassi
2017. augusztus 30. 13:15
Katonai ügyekben Amerikának érdemes nyalni, és ez rövid távon nem fog megváltozni. A franciák seggét már úgyis olyan fényesre nyalták a románok, hogy csak napszemüveggel lehet belenézni. Nem sok előnyt láttak eddig az amerikaiakhoz való törleszkedésből, de sajnos ugyanez mondható el a mi oroszokhoz való törleszkedésünkről. Putyin hiába jár ide lassan minden hónapban, az orosz gazdaságból továbbra is csak az energiahordozókra van szükségünk, annak viszont nem nagy jövője van.
Válasz erre
1
0
anaphylaxiás sokk
2017. augusztus 30. 12:38
Ajjaj...
Válasz erre
0
0
krakken96
2017. augusztus 30. 11:19
tudjuk,hogy a hátrányokat általában előnyként próbálják tálalni a politikusok,minden országban.Romániában is a kisebbségi jogoktól elkezdve a ruszofóbiával párosított hungarofóbiát előnyként tálalják" Románia egy biztos pont a térségben,a Nato keleti bástyája"pedig valójában nyugati kölcsönből vásárolnak a nyugatiaktól meg Kínából.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!