Hét év az életünkből

2017. augusztus 15. 07:09

Hét éve élünk a Fidesszel ebben a szégyenteljesen hazug és kirekesztő rendszerben, és mégsem született meg az az elementáris akarat, hogy az én nevemben ezt többé ne.

2017. augusztus 15. 07:09
N. Kósa Judit
Népszava

„Az egy egészen másik kérdés, hogy vajon hogyan alakulhatott úgy a helyzet, hogy most a Momentum által megszerezhető akárhány százalékon – vagy ha öt százalék alatt maradnak, akkor a levesbe vitt bármennyi »demokratikus« szavazaton – is múlhat, hogy hány évig kell még Orbán Viktor elviselhetetlen rendszerében élnünk.

Hét éve volt a demokratikus közvéleménynek, hogy kiizzadjon magából egy olyan közmegegyezést, hogy ez így nem mehet tovább; nem azért csináltuk végig a rendszerváltást, nem azért csatlakoztunk Európához – nem, nem a pénzosztó Brüsszelhez, hanem a szilárd közjogi alapokat, emberi jogi intézményrendszert jelentő közösséghez –, hogy életünk virágjára, delére vagy éppen alkonyára visszarángassanak minket a XX. század sötétjébe. Hét évünk volt, mert hét éve élünk a Fidesszel ebben a szégyenteljesen hazug és kirekesztő rendszerben, és mégsem született meg az az elementáris akarat, hogy az én nevemben ezt többé ne. Magyar vagyok, hazafi vagyok, ezen az úton engem nem rángathatnak tovább.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2017. augusztus 15. 22:56
Hogy egy büdös népszavás komcsi - N. Kósa Judit például - nem érzi jól magát az Orbán Viktor kormányozta Magyarországon, az zene füleimnek! Éppen ez mutatja, hogy ha késve is, de 2010-ban végre elkezdődött a rendszerváltás!
Hunyadi Mátyás
2017. augusztus 15. 18:48
Az a helyzet Judit, hogy 2004. decemberében ti elárultátok a nemzetet és a hazát, a legaljasabb módon. A Magyarok Istene ezért azzal büntet benneteket, hogy amíg egyetlen hozzád hasonló áruló él egyáltalán e hazában, addig az un. szoclibsi banda kormányzati hatalomba nem jut. Így fogtok meghalni. Majd utánatok, esetleg, lesz még egy próbatétel.
Karpo
2017. augusztus 15. 18:03
"Hét éve élünk a Fidesszel ebben a szégyenteljesen hazug és kirekesztő rendszerben, és mégsem született meg az az elementáris akarat, hogy az én nevemben ezt többé ne." Muhaha. Hát, nem körülötted forog a világ.
Tatulus
2017. augusztus 15. 15:52
Hét éve élünk az ilyen liberálbolsevik, kirekesztő, magukat újságírónak képzelő, kitudja ki által megfizetett libsi ügynökökkel, mint N.K.J.! Kénytelenek vagyunk elviselni magasröptű elmélkedéseiket az általuk elképzelt szabadságról, ahol ők szabadak lennének, de mások, akik véleménye nem azonos az övékével kirekesztetté válnának! Az nem zavarja tisztelt újságírónkat, hogy tán mi többen vagyunk és nem az ő elképzeléseik szerint kívánunk élni! Ne hagyd magad rángatni kedves N.Kósa J. – nyugodtan térj át az amerikai népszavához – ott bizonyára tetszeni fog minden! Bár érdekelne, mi az, amit eddig nem tudtál megírni, vagy amiben gátolt bárki is! Itt nyugodtan hazudozhatsz össze-vissza mindent, gátlástalanul vádaskodhatsz, a kutya sem fog érte rád ugatni! Hová lettek mindazok…? Itt vannak kedves N.Kósa Judit – és nem azt akarják, amit te és társaid – mert tudják, amit itt a te szabadságodról és megítélésedről írsz, az nem a valóság, hanem a hatalomvesztett elit siránkozása és gyűlölködése a más véleményűekkel szemben! És a fene se akar rángatni téged, nyugodtan mehetsz, ahová akarsz – nem fogunk a 7 évvel ezelőtti kormányzók után sírni – ahogyan utánad sem!! Egy magyar és hazafi – mert nem csak te és a veled egy falkában élők azok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!