Lee tábornok és a liberálisok

Hová lesz a világ, ha a Mandi engem szemléz! Tegnap a facebook-on egy kedves ismerősöm megjósolta, hogy ezért megint kitiltás jár majd. (Írásaimat a facebook profilomon is megosztom. Nemrég tiltottak ki 30 napra a család és házasság témakörben írt posztomért.) Nos, eddig úgy véltem, hogy megúszom. Ám így, hogy a Mandi láthatóvá tett, könnyen lehet, hogy újabb szankciókat kapok. Szilvay meg megírhatta volna egy nappal hamarabb is a posztját, mert úgy nem fárasztom magam, hanem megosztom az övét. Ismerem Amerikát. Életem felét ott élem. Tudom, mit gondolnak most. Nagy a megdöbbenés. Soha senki nem mert eddig a megbékélést szimbolizáló jelképekhez hozzányúlni. Lee tábornok tisztelete csak a legnagyobb amerikai hősök között említhető. Félelem ült ki az arcokra. Mi lesz eztán? - kérdezik sokan. A baloldali liberális ordasok egy olyan konszenzust készülnek felrúgni, ami eddig összetartotta az Egyesült Államokat. Mindenki pontosan tudja, hogy ez csakis Trumpnak szól. Tudni kell Amerikáról, hogy a választások utáni második hónap végére mindenki elfelejti a választásokat. A vesztes sosem esik pánikba, várja a következő lehetőséget. Ilyen, démoni erőket megidéző hisztéria még sosem volt. Az USA társadalmának destabilizálódása az egész világnak nagyon fog fájni.

A háborúnak semmi köze nem volt a rabszolgatartáshoz. Tkp. előre nem látható körülmények miatt vezetett mégis a rabszolgatartás eltörléséhez. A háború 1861-ben kezdődött, a rabszolgaság ügyét mégis csak 1863-ban vették napirendre. Hogy lehet ez? Úgy, hogy gazdasági okokból Nagy-Britannia hadat készült üzenni az USA-nak. Lincoln azt gondolta, hogy a brit kormány nem kockáztatja meg rabszolgatartó Konföderáció támogatásából származó népszerűség-vesztést. Bejött neki. Nyilvánvaló, hogy a rabszolgaság napjai meg voltak számlálva, de a Konföderáció győzelme esetén ez fájdalommentesebben következett volna be ( kevesebb csőd, munkanélküliség, gettósodás és népvándorlás, virágzó gazdaság, szabadkereskedelem ). Két észak-amerikai állam kevesebb tehertételt jelentett volna a világnak. Szinte lehetetlen, hogy a két világháborúba be tudtak volna szállni.

Azért az érdekes, hogy amikor az a bizonyos autó belehajtott a tömegbe, láthattuk, hogy fabunkókkal szaladtak utána. Hát ugye az "ember", a békés egyet-nemértő, ha tiltakozni megy akkor ilyeneket kell vinni...

Ahogy a 2. világháború nem a zsidóságról szólt, úgy az amerikai uniós háború sem a rabszolgaságról. Mindkettő jelentős kérdés volt, mert embereket nem lehet háborúba vinni érzelmek nélkül, az érzelmeket pedig eszmékkel, ideológiákkal, bűnbakok felmutatásával lehet szítani. A zsidók kiirtásáért és megvédéséért, illetve a rabszolgaság eltörléséért és megtartásáért (azaz másokért) azonban önmagában senki nem ment volna harcolni. A saját közösségeikért, államaikért, sérelmeikért és érdekeikért már inkább. S a győzteseknek utólag mindig igazuk kell, hogy legyen. Na ilyenkor jön kapóra a holokauszt vagy a rabszolgaság ügye. Ezek alá, mögé be lehet seperni minden provokációt, hatalmi megfontolást, jogtalanságot és disznóságot, amit a győztesek elkövettek a harcok előtt, alatt és után. Azután jönnek az idióta utódok, akiknek halvány lila fogalmuk sincs a saját történelmükről, de azt jól a fejükbe verték, hogy volt holokauszt és rabszolgaság. S ahogy Pavlov kutyájának csengőszóra csorgott a nyála, ezeknek a tömegembereknek a megfelelő hívószóra tolul a vér a fejükbe. S agyonütik a szobrot. A felbujtók persze pontosan tudják, hogy ez kiknek és miért fáj. És persze ha valamiért kell vagy megengedhetik maguknak, ugyanezt eljátsszák fordítva is.