A fogyatékosság nem betegség, és a fogyatékossággal élő embereké rendkívül sokszínű, heterogén csoport. Ezt a tényt azonban Magyarországon sem a jogszabályok alkotói, sem általában a társadalom nem hajlandó tudomásul venni. Interjú.
Interjú Milanovich Dominikával, a Társaság a Szabadságjogokért Egyenlőség projektjének munkatársával:
„A fogyatékosság nem betegség, és a fogyatékossággal élő embereké rendkívül sokszínű, heterogén csoport. Ezt a tényt azonban Magyarországon sem a jogszabályok alkotói, sem általában a társadalom nem hajlandó tudomásul venni, a fogyatékosságot még mindig mint egyfajta hiányt, sőt, betegséget kezeli.
– Akkor nézzük, milyen sors vár ma Magyarországon ezekre az emberekre, hol élnek ők, milyen körülmények között.
23 ezer fogyatékossággal élő ember lakik ma mintegy 170 úgynevezett nagy létszámú intézetben Magyarországon, ezek közül a legtöbbnek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a fenntartója. Az intézetek általában határ menti településeken működnek régi kastélyokban vagy átalakított laktanyákban, Budapesttől és a többi nagyvárostól távol, de a legközelebbi településtől is szeparáltan. Úgy is mondhatnánk, el vannak tüntetve a világ szeme elől, és ezért a továbbiakban már nem nagyon kell velük foglalkozni.
– A közvélekedés szerint, mivel ezek az emberek nem képesek önállóan létezni, de ha mégis, akkor sem alkalmasak a társadalmi együttélésre, mindenkinek, de nekik is a legjobb, ha ezeken a „szép és kellemes helyeken” gondoskodnak róluk. És ha nem tudunk róluk, az is elsősorban nekik jó, mert így nem is bántja őket senki. És ezt még számos szülő is így gondolja.
Mert nyilván a szülők és az érintettek maguk is belsővé tehetik a többségi társadalomban uralkodó nézeteket. De ezek a vélekedések részben előítéletek, részben tévhitek, mert egyáltalán nem szép és kellemes helyekről van szó, ahol hozzáértő és kedves szakszemélyzet gondoskodik róluk, ilyenek ugyanis a nagy létszámú intézetek »műfajában« nem léteznek. És ezeket az embereket, akik egyébként sok mindenre képesek, és akiknek ugyanolyan velük született emberi jogaik vannak, mint bárki másnak, mégis intézetekben tartják, sok esetben akaratuk ellenére, megfosztva jogaiktól, és elzárva a közösségtől, amelynek pedig egyenrangú tagjai kellene hogy legyenek. Ezért is érzem én ezt a megközelítést – hogy tudniillik mire képesek ők, és »normálisak-e« egyáltalán – defenzívnek. Mintha magyarázatra vagy bizonyításra szorulna, hogy a fogyatékossággal élő embereket ugyanolyan emberi jogok illetik meg, mint bárki mást. Csakhogy nem jótékonykodás tárgyai ők, hanem jogok birtokosai!”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Az utolsó napok Tokióban, búcsú a felkelőnap országától és az évadtól, a sorozattól.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
A The Economist tudósítója előre leegyeztetett beszélgetések helyett sorra lemondott találkozókkal szembesült Budapesten.
Az oreg kontinens katonai vezetői szerint a háború lehetősége már nem elméleti kérdés, mégis a nyugati társadalmak többsége nem hajlandó szembenézni ezzel.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Súlyos belső feszültségekről, válasz nélkül maradt jelzésekről és a közösség kihasználásáról beszélt az ATV-ben Csercsa Balázs. Szerinte egyre nagyobb szakadék tátong a Tisza Párt köré szerveződött támogató közösség és a párt valós működése között, és így nem látja biztosítottnak a valódi rendszerváltást.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
