Tüntizők, hagyjátok békén a szobrokat!

2017. augusztus 28. 11:47

A demokratának Amerikában azon kívül, hogy Trumpot utálni kell, nincs igazi üzenete, ami érdekelné az embereket.

2017. augusztus 28. 11:47
Máté T. Gyula
Máté T.

„A szobordöntögetés alapvetően azért is értelmetlen, mert attól még a múlt nem változik meg. Tudom persze, hogy trendi dolog folyamatosan újraírni a történelmet, de még ettől sem változik az, amit megtörtént. Meg aztán minden nemzetnek vannak ilyen vagy olyan pillanatai, ezeket lehet így vagy úgy megítélni, de attól az még közös múlt. De mint fent jeleztem, ebben a történetben nem a szobordöntögetés etikai része a lényeges.

Ez egy új kampánytechnika. Egyfelől azért, hogy tovább módosítsa a támogatók tudatát, immár előírva azt is, hogy miképpen gondolkodjanak a történelemről. Másfelől, mert igen látványos, lehet rá mozgósítani. Úgy tenni, mintha valami nagy, szép és lényeges dolog részesei lennének.

A demokratának Amerikában azon kívül, hogy Trumpot utálni kell, nincs igazi üzenete, ami érdekelné az embereket. Magyarországon ugyanez a helyzet Orbán Viktor ellenzékével. Balhé kell, valami olyasmi, amitől ő lesz a »nagyobb rossz«, ami miatt nagyon össze kell fogni ellene. Ezt az idei tüntiken már megpróbálták, de a rendőrök hihetetlen higgadtságának köszönhetően eredménytelenül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2017. augusztus 28. 17:55
A szobordöntések igazi oka: https://www.youtube.com/watch?v=-Pmk-NsD5NM#t=02m41s :)
smarton
2017. augusztus 28. 16:27
Mert ugyanúgy, mint nálunk, csak az elvesztett hatalmi pozíció fáj nekik. És az ezzel járó kiválasztottság érzés, és hogy ők a JÓK. Aki elvette, azt gyűlölik.
Jason Bourne
2017. augusztus 28. 14:13
"A demokratának Amerikában azon kívül, hogy Trumpot utálni kell, nincs igazi üzenete, ami érdekelné az embereket. " Két szót kell csak kicseréni és: "A demokratának Magyarországon azon kívül, hogy Orbánt utálni kell, nincs igazi üzenete, ami érdekelné az embereket."
béla 60
2017. augusztus 28. 12:51
Kis thürmernek miért fáj ??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!