Már ukrajnáznak

2017. augusztus 30. 06:38

A Kádár–Brezsnyev-találka felemlegetése is sántít, ilyen alapon Merkellel sem tárgyalhatna Orbán, lévén 1944 márciusában Németország megszállta hazánkat, százezrek halálát okozva ezzel.

2017. augusztus 30. 06:38
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„De a leghátborzongatóbb kommunikációs mutatványt ezúttal a Momentum adta elő. Ők valami perverz húzással a korábban szintén Orbántól féltett, budapesti Szabadság-szoborra vetítették az uniós zászlót, mondván, el kell dönteni: Moszkva vagy Brüsszel? Ismerős? Hát persze, hiszen az elmúlt napokban a szocik és a DK azon civakodtak, hogy a jövő évi választás tétjeként megjelölt felvetés melyikük agyszüleménye. Tessék, most Fekete-Győr András is magáévá tette a roppant eredeti gondolatot. Egy uniós tagállamban, a legnagyobb európai pártcsalád, a Néppárt tagja által kormányozott NATO-tagországban. A Kádár–Brezsnyev-találka felemlegetése is sántít, ilyen alapon Merkellel sem tárgyalhatna Orbán, lévén 1944 márciusában Németország megszállta hazánkat, százezrek halálát okozva ezzel. Ne is beszéljünk a törökökről!

Az önjelölt szakállas néptripun ennél is messzebb merészkedett a fenyegetőzésben. Talán feltüzelte az a néhány száz demonstrátor, aki volt szíves az olimpiagyilkos fővárosi törpepárt csapatával tölteni a hétfő estét, egy könnyed Gellért-hegyi lázadósétán. Fekete-Győr azt merészelte állítani, hogy Magyarország lehet a következő Ukrajna. Tudják, ahol az Európai Unióhoz való közeledés miatt polgárháború robbant ki, amelyet az oroszok mellett azért az amerikaiak is rendesen fűtöttek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2017. augusztus 30. 19:31
A szovjet-magyar barátság örök és megbonthatatlan,én is így tanultam...:)
Tidal_wave
2017. augusztus 30. 15:00
Ezeknek a libsiknek Ukrajna a mániája. Még 2014-ben Libajnai is azzal jött, hogy a választás tétje, hogy Ukrajna lesz itt, vagy nyugatos európai ország. Most meg Fegyőr jön ezzel a rohadék szöveggel, Ha ezek annyira unják ezt a "putyinizálódó Magyarországot", meg a "puszták Putyinját", akkor költözzenek az európai, amerikabarát Ukrajnába, ha ez a mániájuk. Ternopil például kitűnő úticél lenne...
Bástyaelvtárs
2017. augusztus 30. 09:19
van egy kis különbség. Németországgal és a németekkel a magyar társadalomnak semmi baja, míg az oroszokat és putyint a magyarok 80-a elutasítja. Még a fideszesek fele is, pedig ők aztán nem képesek önálló akaratra vagy gondolatokra. Jó, a leglevadultabb itt kommentelő elkötelezett birka imádja putyint, de ez nem racionális megfontolás hanem vallásos áhitat
krakken96
2017. augusztus 30. 08:52
"olimpiagyilkos"kérdezték volna meg az embereket. attól,hogy valami esemény, Orbán és néhány tízezer sportfanatikus álma még nem kényszeríthetik rá a többségre. ez az "Európa vagy Oroszország" tényleg baromság,egyrészt senki nem mondja,hogy Oroszország nem Európa ugyanakkor a kormányfőnek szuverén joga azzal találkozni akivel kíván. mivel Ukrajna ügyében nem lesz megegyezés még vagy 20 évig jobban tenné ha oldalt választana ,mert a lengyel kormány megbukhat és az ellenzéke simán megszavazza a szankciókat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!