A haza ellenzékben

„Tizenöt évvel ezelőtt – aktuális választási vereségét leplezendő –, emlékezetes szónoklatában Orbán Viktor azt találta mondani, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Ha jobban belegondolok, a vele rokonszenvezők körében is fölszisszenést kiváltó megjegyzésével Orbán nem megbélyegzett és kirekesztett, hanem egyszerűen tévedett. Magyarországon a haza, a haza valódi értékei többször is ellenzékbe szorultak, néha egyenesen illegalitásba. Messzebb ne menjünk, magának a magyar nyelvnek a hivatalossá tétele is ellenzéki program volt. Ahogy a dualizmus megcsontosodó (a teljes népesség mintegy 6 százalékának választójogán alapuló) berendezkedésével, kulturális-világnézeti kánonjával szemben bontakozott ki az új magyar tudás és lélek az irodalomban, a képzőművészetekben, a zenében, a természettudományokban, a bölcseletben; a fennálló rendet feszegették a szociális irányzatok, választójogi küzdelmek, emancipációs törekvések. Vagy a Horthy-korszakban is az oppozíció része volt a falukutató mozgalom és többnyire a népi irodalom egésze, a liberális és baloldali publicisztika, a szervezett munkásság önképzőkörei. A szocializmusban családok ezrei őrizték a polgári műveltséget és ethoszt, mások meg egészen másba fogtak.

A föld alatt, klubokban, pincehelyiségekben, repülő egyetemeken új kultúra, új identitás, új szemlélet született. Ami a rendszerváltás után igazán meghatározó, korformáló, esetleg nemzetközileg is elismert lett, annak általában szervezetileg/személyileg is köze van a nyolcvanas évek undergroundjához a Szigettől a Saul fiáig, a Tilos Rádiótól az A38-ig, a független színházi társulatoktól a hagyományos sajtónyelvet szétbombázó hírlapi stílusig, vagy annak a világnak az utánérzését adják a romkocsmáktól a street art gallerykig. Mindez nem függetleníthető a mögöttes eszmeiségtől és szabadságvágytól.

A mai magyar valóság legértékesebb és legkelendőbb elemei a hatalommal szemben születtek, most pedig a hatalommal szemben kell megóvni őket. Magunknak. Megőrizni saját intézményeinket, fórumainkat, társaságainkat, alkotásainkat, életvitelünket, jókedvünket. Azt senki sem ígérheti meg felelősséggel, hogy a haza fényre derül, mert bár a sötétség tényleg nem tarthat örökké, de még hosszan uralkodhat. Ám az rajtunk múlik, hogy itt-ott pislákol-e némi fény.”