Belső fenyegettetés

„A belső fenyegettetés legveszélyesebb burjánzása, hogy a hatalom reményében (hatalomra persze kevesen kerülnek majd, de a markukat annál többen tarthatják) már nemcsak nemzetük, de országuk ellen is szurkolnak, dolgoznak.

Külön kell választani a kettőt, mert a belső fenyegettetés okozói­nak egy része már nem tartja magát magyarnak. Sőt, szégyenletes dolognak tartja, hogy magyar. De eddig legalább az ország ellen nem szurkolt, mégis csak itt él, itt kell érvényesülnie. Volt már olyan, hogy »minél rosszabb, annál jobb«, de ahhoz képest, ami ma ezeknek az embereknek az agyában zajlik, az csak gyerekjáték volt. Árulkodó primitív ősellenségesség ez. Nem kellenek nemzetek, nem kellenek országok. Viszont a nemzetek maguktól láthatóan nehezen ájulnak a sírba, főleg itt, Közép-Európában, ahol nagyon megharcoltak puszta létükért is. Elpusztításukra vezényelték Euró­pába a migránsok millióit. Az egy külső fenyegetés, de mint minden ilyen, akkor lesz igazán veszélyes, ha már átalakul belső fenyegettetéssé. Ezen dolgozik most a muszkavezetők örök »ötödik hadoszlopa«. Csak azt ne higgyék, hogy eredménytelenül. A panaszkodás attitűdje Magyarországon vészesen közeledik az önveszélyesség határkövéhez.

Ebben komoly hagyományaink vannak. Károlyiék a hatalomért remegve várták, csak kapituláljon már a Monarchia, leszerelték a hadsereget, s ölbe tett kézzel nézték, ahogy beözönlenek az országunkba az idegen csapatok. Volt ellenkező példa is. Szálasiék görcsösen reménykedtek a kitartásban, a csodafegyverben, akár a pusztulás árán is, néhány heti látszathatalomért. Egészen visszataszító belső fenyegettetést jelentett Rákosi és Kádár, aki a lerombolt, megalázott, forradalmat vívott Magyarországra orosz vonaton és páncélkocsin érkezett helytartónak.

Akkor lehet baj, ha a külső és belső fenyegettetés olyan erőkoncentrá­ciót hoz létre, ami ellen nem tudunk védekezni. Hibákkal, felesleges frontok nyitásával, elbizonytalanodással, dacos-durcás reakciókkal, kivagyisággal, megkérdőjelezhető hitelességű emberekkel magunk is elősegíthetjük ennek az erőkoncentrációnak a létrejöttét. Márpedig ha még egyszer létrejön ez a koncentráció, az irreverzibilis folyamatot szabadíthat el. Ez már az önveszélyesség folyamata, amelyet nem enyhít, hanem súlyosbít, hogy csak egy része egy globális folyamatnak. Tenni ez ellen: szép kötelesség, még ha látjuk is a nyitott sírban Yorick koponyáját.”