Többször is nyilatkoztam arról: nekem nagyon tetszik Böjte Csaba hozzáállása, hogy nem a múltat kell kapargatni, mert nem attól leszel boldog. Továbbmegyek: anyukám azt mondta, hogy Freud, a pszichoanalízis nem is hatékony terápia; és nemrég beszélgettem egy családterepautával, aki azt mondta, hogy mindenkinek kiásható a múltjából valami fájdalom, nem ettől lesznek az emberek pszichésen betegek, mert akkor mindenki beteg lehetne.
Ha Csaba testvér a gyerekei múltját elemezgetné, biztos nem lennének ilyen sikeres és boldog felnőttek. Nem ismerek olyan embert, akin ez a fajta terápia segített.
Nem vagyok pszichológus, de manapság mindenki pszichológus, ezért szólok hozzá. Hiszen a legegyszerűbb magazinokban, az érettségizett újságírók simán megírják a „10 pont, hogyan legyünk boldogok?” cikket.
Mindenki odaokoskodik,
hogy biztos azért nem született gyereked, mert a lelked blokkolja; biztos azért vagy depressziós, mert anyád nem szeretett; biztos azért vagy agresszív, mert kiskorodban vertek az iskolában. Én ezektől a kijelentésektől a falnak megyek és nagyon károsnak tartom!
Nem azt mondom, hogy nem lehetnek a pszichés betegségeknek múltbeli okai is, csak azt, hogy ennek a boncolgatásnak semmi értelme. Annak van értelme, hogy most, a jelen helyzetben merre érdemes elindulni: hol találsz barátokat, célt, hol lehetsz hasznos?
Szóval a múltban élő pszichológia tagadója lettem, sajnálom.