A mamutvállalatok túlhatalma

„A második világháborút követően kiépülő nyugati gazdasági és világrend előfeltevésként fogadta el, hogy a vállalati működés szabadsága a határokon átívelő tőkeberuházások nemzetközi jogi védelmével kiegészülve garantálhatja a tartós gazdasági fejlődést. Mindez pedig kulcsfeltétel az újabb háborúk megelőzéséhez. Az első világháborút követően elhíresült wilsoni elvet kissé átformálva úgy sejtette, hogy a világot »biztonságossá kell tenni az üzleti működés szabadsága számára«. Lényegében e felfogás térnyerése a társaságtulajdonlási liberalizáció általános elismerésével párosulva hívta életre az 1970-es évekre a transznacionális vállalatláncokat. E vállalatok folyamatos erősödésére az 1990-es évtized helyezte fel a koronát, amikor a tervutasításos típusú gazdaságok összeomlásával tevékenységük ténylegesen is világméretűvé válhatott. (...)

Amit a nemzetközi kereskedelem bővüléseként jegyeznek, végső soron nem más, mint a transznacionális vállalatokon belüli áru- és szolgáltatásmozgás növekedése. Így egy-egy anyavállalat által megszabott utasításokhoz és termelési vagy más egyéb jellegű standardokhoz a világ szinte valamennyi országában több ezer vállalat igazítja saját üzleti működését.

A transznacionális vállalatok abbéli képessége, hogy államhatárokon keresztül, azoktól függetlenül érvényesítsenek ilyen »belső« döntéseket, valójában páratlan. Ilyen szabályalkotásra sem az államok, sem nemzetközi szervezetek nem képesek. Ennek ugyanakkor szükségszerű velejárója, hogy a vállalatcsoporthoz tartozó láncszemet nem arra ösztönzi, hogy az őt fogadó ország »polgárává« váljon, vagyis annak gazdaságához szervesen illeszkedjen és valóban integrálódjon. Ehelyett éppen hogy a fogadó ország gazdaságirányítási és egyéb, a transznacionális vállalat számára terhes közpolitikai, például környezet-, egészség- vagy munkavédelmi intézkedésektől kívánja függetleníteni magát. Így valójában ő is az állami közpolitika formálójává törekszik előlépni.

Ennek különféle módszereit John Ruggie harvardi professzor nemrégiben megjelent tanulmányában vette górcső alá. John Ruggie elemzésében legfontosabb okként éppen azt azonosítja, amely egy évszázaddal korábban az amerikai közéletben már könnyen kitapinthatóvá vált. Vagyis a gazdasági valóságot meghatározó transznacionális vállalatcsoportok a nemzetközi jog számára láthatatlanok maradtak, az képtelen az átfogó szabályozásukra.”