Nyílt levél Vágó Gábornak

„»Emberek kiirtásával sem iróniával, sem szarkazmussal, sem groteszk módon nem viccelődünk.«

Ha valaki azt mondja nekem, hogy ez egy Vágó-idézet, eszembe se jut meglepődni. Ha azt mondja, hogy egy Vágó Gábor-idézet, máris elcsodálkozom. Kedvelem Vágó Gábort, és nagyra tartom a véleményét, ezért számomra nemcsak meglepő, de elkeserítő is a kapára-kaszára kelt tömeg élén látni őt, amint a szemek forgatásának ütemét diktálja.

Kedves Gábor!

Ennek az országnak a kilencvenes években Konrád György, Esterházy Péter, Kornis Mihály, Nádas Péter és Spiró György elmagyarázták, hogy meddig vicces a vicc, továbbá hogy mikor és milyen kontextusban lehet traumákat szóba hozni. Érdekes módon a progresszió mindig és csakis addig tartott, ahol ők öten megálltak. Például a tagadhatatlanul vicces és erős »Így gondozd a magyarodat!« még belefért, de ennél több nem: a Matula Magazinon megjelent, forradalmian progresszív Internet Zsidó Database láttán már fintorgott a szalon. Most ott tartunk, hogy te akarod velem játszani ezt a kilencvenes évek óta újra meg újra előadott, gyűlöletes és nyomorúságos misztériumjátékot a ruhaszaggatással: azt állítod, hogy egy második világháborús kép nyomorúságával nem illusztrálhatom azt a permanens sikerdemonstrálást és lájkvadászatot, ami a facebookon zajlik. Mert? Mi lesz, ha mondjuk mégis illusztrálhatom?! Oidipusz mindjárt kivájja a szemét?! Ha azt írtam volna a százezredik követő érkezése után, hogy »ti vagytok a legjobbak!« – az rendben lett volna, de az, hogy egy táborparancsnok szerepét előadva eszméltessem az oldalamon felgyűlt tömeget arra, hogy a gátlástalan facebook-szereplők miként tömegesítik el százezresével – na, ezt már nem. Mert itt húzódik a kultúra meg az emberi nem határa, ugye, Gábor? Mert ez sért bárkit. Akárkit. Ha ezt a határt átlépjük, ott a kezdődik a Pokol, a Gonosz felségterülete: határán szögesdrót – szívében krematórium. Csakhogy nem, Gábor, ott nem a Pokol erői vannak. Sokan jártak már ott: messze túl a szemforgatás-rengetegen és a megbotránkozáshegyen, túl a megszaggatott ruhák völgyén – ott egy ország. Itt járt a Monty Python-társulat, amikor bemutatta a Brian élete című filmjét. Itt járt Martin Scorsese, amikor bemutatta a Krisztus utolsó megkísértése című filmjét, itt járt Oliver Hirschbiegel, amikor bemutatta A bukás című filmjét. Milos Forman egész filmművészetével olyan alakok életműveinek tiszteleg, akik ezt az országot az emberiség számára meghódították: Amadeus, Larry Flynt, a provokátor, Ember a Holdon. Ez az ország létezik, Gábor, és nem a Pokol. Ez az ország a jövő – az ide vezető út pedig a progresszió.

De játsszunk el a gondolattal, hogy meggyőztél: a népirtás annyira érzékeny terület, amely már nem alkalmas arra, hogy akár tárgya, akár eszköze legyen bármiféle abszurdnak, groteszknek vagy parabolának. Ez esetben a South Park és a Family Guy összesből jogosan gyomlálunk ki minden tömeggyilkosságra, fogolytáborra utaló groteszket, viccet, félreérthető, megsértődhető pillanatot. A cenzúrád sikerült: végre itt egy boldog világ, ahol ezekről a traumákról kenetteljes képmutatás nélkül nem lehet többé beszélni. Jól éreznéd magad ebben, Gábor? Ebben a világban már nincs művészet, mert betiltottuk a személyes percepciót. Persze csak a rossz művészetet fogjuk üldözni, ahogy a nácik meg a bolsevikok – emlékszünk jól. A jó művészet mindig is, minden terrorrezsimben fennmaradt, sőt: virágzott. Csakhogy nincs jó vagy rossz művészet, Gábor. Csak művészet van, amihez alapfeltétel a szabadság. Ebből aztán létrejöhetnek penetránsan rossz művek, és fenomenálisan jók. Csakhogy, Gábor: ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz. Nem törölheted el, nem törölhetitek el sem a progresszív gondolatot, sem az extrém képzettársításokat. Ez még soha senkinek nem sikerült. Végül a ti kánonotokkal szemben is meg fog születni a szamizdat.

Mérő Vera azért rekesztett ki az emberi nemből, azért lobogtatta ízléstelen, magamutogató és halottgyalázó módon a haláltáborokban legyilkolt őseinek a koponyáit, hogy megtorolja rajtam a genderalapú világnézettel szemben megfogalmazott kritikámat. Mérő Vera szimplán csak bosszút állt rajtam a maga nemtelen módján. A te esetedben ugyanez azonban nevetséges túlérzékenység, ami azért érthetetlen, mert kurvára nem láttalak a Comedy Central székháza előtt tüntetni a fenti idézettel a tábládon. Egyébként megnyugodhatsz: ezúttal senki nem viccelődött emberek kiirtásával.

Nem kell velem szemben válladra venned a huszadik század örökségét, mert kurvára itt nyugszik a vállamon – és elég görnyesztő, kösz! A huszadik századnak sem az örökségét, sem a tanulságát nem fenyegeti veszély. Ugyanakkor a Mérő Vera oldalán előadott uszításod hatására a facebook eltávolította a »kegyeletsértő ünnepi bejegyzést« – gratulálok, Gábor: részese lettél egy új cenzúra születésének, ahol jól szervezett szekták feljelentőkommandói törlik el a vezéreik által pusztulásra ítélt nyilvános tartalmakat. Íme: érdemes szerveződni, akár apró célok mentén is.

Barátsággal: Puzsér Róbert”