Hogyan köti le öt érzékszervünket a tradicionális mise?

2017. július 31. 21:47

A misztikum és antikvitás fenntartásával a liturgikus latin nyelv használata átviszi a híveket a szekulárisból a szent légkörébe.

2017. július 31. 21:47
Brian Williams
karizmatikus.hu

„A liturgikus nyelv használata egy másik módja annak, ahogyan a hagyományos mise ténylegesen leköti az érzékeinket. A misztikum és antikvitás fenntartásával a liturgikus latin nyelv használata átviszi a híveket a szekulárisból a szent légkörébe. Elhagyjuk a meghittséget és a kényelmet, amint megkezdődik a szentmise.

Ugyanakkor a hang hiánya is felkelti a figyelmünket. Ez legjobban a legtiszteletreméltóbb ima, a szentmise kánonja alatt válik a legjobban nyilvánvalóvá.

Legalább a hatodik századig, Nagy Szent Gergely pápáig nyúlik vissza a római kánon (az úgynevezett első eucharisztikus ima az új Szentmisében), amit szinte alig hallhatóan mond el a pap. A tizenkilencedik századi nagy bencés liturgista, Dom Prosper Guéranger úgy írja le ezt a csendet, hogy a pap »megjelenik a felhőben« a hangjával, ami nem hallható addig újra, amíg a »nagy imát be nem fejezik«. Ezt a csöndet csak a felajánlás pillanatában szakítja meg a sanctus harangjainak csengése, jelezve Urunk jelenlétét az oltáron.

A latin Szentmisére újonnan érkezőket megdöbbenti a hang hiánya. Kultúránk különösen magasra értékeli a zajt. A csend, a szándékos csend elég megrendítő lehet először. Idővel azonban a hívek ismét megtanulják, hogyan kell használni ezt a csendet, hogy elimádkozzák a Szentmisét ahelyett, hogy egyszerűen csak misére mennének.

Végül, ha valaki olyan áldott, hogy meghallgat egy nagymisét, részesülni fog a legszebb zenében, amit valaha készítettek. Néhány évvel ezelőtt Alexander Sample érsek megjegyezte, hogy nem minden vallásos zene szakrális, hanem csak az, ami rendelkezik három adottsággal: szentség, szépség és univerzalitás.

Míg a hetvenesek évek Haugen és Haas zenéje [protestáns liturgikus zeneszerző, ill. rock sztár. A szerk.], vagy a kilencvenes évek Praise and Worship [dicsőítő dalok. A szerk] zenéje lehet, hogy Istenről szól, objektíven azt állíthatjuk, hogy ezek nem szakrális zenék. A gregorián ének és a polifónia a liturgikus zene, ez az igazi szent zene. A huszadik század liturgikus mozgalma azt kereste, hogyan lehet helyreállítani a zenei örökséget az Egyházban. A kanonizált pápáktól (Szent X. Pius) az ökumenikus tanácsokig (II. Vatikáni Zsinat) az Anyaszentegyház következetesen megerősítette, hogy ez a zene a számára legalkalmasabb a Szentmiséhez.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jóakaratúember
2017. augusztus 01. 10:40
Van köztetek, aki naponta elolvassa az az napra rendelt evangéliumot? Katolikus vallásom meghatározza a gondolkodásomat, gondolataimat. Vasárnaponként általában választ kapok a misén olyan problémámra, ami épp felmerült bennem. Nagyon sajnálom, hogy sokak számára az alázatos szó devalválódott. Csak a nem hívők kedvéért: nem a mások előtti hajlongást, csúszás-mászást jelenti, hanem az önzetlen segíteni akarást, a mások szükségleteinek előbbre valóságát a sajátoménál, stb. A csend nagyon jó!
quiet
2017. augusztus 01. 08:31
Sajnos a katolikus egyház ZENEI gyakorlata ugyanolyan pc, mint az Eunió politikai gyakorlata. . A szöveg megy, néha fel is mutatnak belőle valamit, de a kategórikus megvalósítástól különböző okokból ( naná, hogy mindig a hívek érdekében :) távol maradnak.
szerafim
2017. augusztus 01. 07:35
Eddig kizárólag teljesen tájékozatlan idióták szóltak hozzá. Összesen 1-2 alkalommal voltam latin misén. Bevallom elviselhetetlen volt. Én már az újba születtem bele. De! A szétjópofáskodott, gitáros/cintányéros, kézfogós misét még jobban rühellem! Benedek kezdte a kettőt közelíteni egymáshoz, ezt kellene folytatni! Robert Sarah bíboros úr próbálkozik most, remélem sikerrel!
Bell & Sebastian
2017. augusztus 01. 07:15
De sok barom talált ide máma, magamat is beleértve, hogy egyáltalán szóvá tettem. Amelyik pásztor ismeri a nyáját, mindig beletalál a szívükbe. De olyan is van, hogy minden klappol, zeng az ének, száll a lélek, csak pont a diakónus csap falsul a húrok közé, fölemlegetve Adolfot és migriceket. Ha összefut az ember szájában a nyál - jön a képbe az ízlelés, mint ötödik elem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!