Sorosozás – román módra

2017. július 12. 16:50

Dragnea gyanúja szerint Soros a szociáldemokraták kormányzási sikerei miatt akarja megbuktatni őt.

2017. július 12. 16:50
Bogdán Tibor
Maszol

„Romániában ez a veszély fokozottan megvan. William Brustein a Gyűlölet gyökerei: az antiszemitizmus a holokauszt előtti Európában című tanulmánya szerint Románia a második ország volt Európában, ahol – a Goga–Cuza-kormány idején – bevezették a zsidótörvényeket; 1899 és 1939 között, a lakossági arányszámot tekintve Romániában került sor a legtöbb antiszemita megnyilvánulásra, a huszadik században pedig Romániában háromszor annyi zsidóellenes akcióra került sor, a Hitler előtti Németországban.

Dragnea gyanúja szerint Soros a szociáldemokraták kormányzási sikerei miatt akarja megbuktatni őt. Hogy melyek ezek a kormányzási sikerek? Nos: a Rekordok könyvébe illő saját kormánybuktatást követő második bábkormány visszavonta a választások megnyeréséhez vezető bőkezű programjának számos ígéretét, a megváltoztatott kormányprogram azóta is szinte naponta módosul. A béremelések váratnak magukra, adócsökkenés helyet újabb, a vállalatok zömét megnyomorító adókat vezettek be. Aztán a romániai vállalkozók és a nyugati nagykövetségek tiltakozása nyomán ezekről is lemondtak. A rezidens orvosok elveszítették 670 lejes ösztöndíjukat – a felháborodás nyomán Dragnea erről is letett. Az ország krónikus pénzhiányban szenved, amelyet csak elmélyít a tény, hogy az import jóval nagyobb, mint az export; a politikai bizonytalanság miatt a külföldi beruházók elkerülik az országot, Brüsszel kötelességszegési eljárásokkal fenyeget, a romániai korrupció immár nemzetközi körökben is aggodalmat kelt.

A »kormányzási siker« bizony nem több fejetlen kapkodásnál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krakken96
2017. július 12. 17:30
lényegében Soros is magyar,sőt magyar zsidó tehát Románia épségére tör.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!