Nem én akarok lenni Magyarország válasza Stephen Kingre

„A cellofoidákkal olyan lényeket teremtettél, amiktől zsigerileg undorodik az olvasó, de természetük, a főszereplők hozzájuk fűződő viszonyának tükrében mégis szerethetővé válnak. Mindeközben a szintén félelemmel, undorral terhes pók-toposzt fenntartod. Vagyis, íróként nemcsak a weird-jelenségének megragadása fontos, hanem az is, hogy az hogyan illeszkedik koherensen a regényen belüli (emberi) világba. A kezdetektől fogva egyértelműek voltak számodra ezek a viszonyok?

Az Odakint sötétebb nem science-fiction, tehát a regényen belüli spekulatív elemek nem állnak össze kvázi-tudománnyá, regényen belül megmagyarázható, leírható és kiszámítható dolgokká. Ettől függetlenül a fantasztikum koherens kell, hogy legyen bármilyen szövegben; nem történhetnek dolgok csak úgy, mert akkor érdektelenné válnak. Hiába talál ki az ember valami ügyes koncepciót, ha nem tudja elhelyezni a megfelelő kontextusban, nem képes olyan környezetet teremteni, amiben a koncepció érvényesül. A környezetünkben élő állatok olyanok, mint a szavak; ha elég sokáig figyeled őket, bizarrnak és érthetetlennek tűnnek. Egy házban élsz egy csomó macskával, és ráébredsz, hogy egy másik, az embertől idegen fajjal osztozol az élettereden. Mások az igényeik, máshogy kommunikálnak, más a testük és az érzékelésük, mint neked. De ezen túl van személyiségük, amit idővel kiismersz, noha ez nem az emberihez hasonló személyiség. A macskáidat soha nem ismerheted meg igazán, ahogy például egy óriáspolipot sem. A cellofoidákban az érdekelt, hogy egy állatot teljesen idegenként láthatunk, hogy aztán felismerjük, ez végül is csak egy állat, ahogy macskák is azok. És ahogy a macskák, úgy a cellofoidák is többek egyszerű állatnál. Ettől még az idegen és az ismerős kettőssége megvan bennük, ahogy a világban is, csak míg az állatok idegenből ismerőssé válnak, a világ ismerősből idegenné. Ez egy olyan egyensúlyi helyzet a regényben, melyet folyamatosan monitoroztam írás közben, nehogy megboruljon a történet. Tehát világos volt, hogy a spekulatív és a valós elemek milyen viszonyban kell, hogy álljanak egymással, de ennek a viszonynak a megragadása nagy munka volt, gyakori újraírást, pontosítást igényelt.”