Magamat is meg kell lepnem munka közben

„4. Mi vonzott a weird/horror regényekhez? Kacérkodsz más műfajokkal is? Van olyan zsáner, amitől idegenkedsz?

Szeretem ezt az elbeszélési módot, mert ennek a logikája áll legközelebb az álmokhoz. Ebben a módban a valóság szövete meglágyul, különös dolgok történhetnek, és ha az író elég jó, akkor ebben a különleges állapotban megragadhat valamit az emberi állapotból; elhelyezhet minket egy kozmikus térképen, melyen látszik, hogy porszemek vagyunk, de mégis létezünk. Íróként mérsékelten kacérkodok, mert ha egy ötletem túlságosan tisztán illeszkedik valamilyen műfajba, akkor általában rögtön elvetem, vagy várok, amíg kereszteződik egy másik ötlettel, ami érdekessé teszi számomra. Ettől függetlenül egyszer nagyon szeretnék írni egy kardozós-darabolós fantasyt Howard Conan-történeteinek stílusában. Valószínűleg azonban ez nem fog megtörténni. Olvasóként nagyon is idegenkedek a fantasztikum valamilyen témára szűkített al-zsánereitől, mint például a háborús sci-fi.

5. Ha eltölthetnél egy kellemes vacsorát három (élő vagy holt) íróval, kik lennének azok, és miért?

Az egyik Jeffrey Ford lenne, akit nagyon jófej figurának képzelek. Ennénk valami olaszt (ételt természetesen, nem embert; az emberevés csak később jön), elszívnánk egy spanglit, és beszélgetnénk arról a minotauruszos regényről, amit soha nem fejezett be. A másik Laird Barron, akit nem képzelek olyan kedvesnek, mint Fordot, de úgy gondolom, néhány pohár (üveg?) whisky után már kezelhető lenne. Vele steaket ennék, sokat itatnám, és kiszednék belőle minden ijesztő sztorit az alaszkai szánhúzó versenyekről. A harmadik T.E.D. Klein. Valami new york-i kioszkban ennénk, esne az eső, ő pedig idegesen tekintgetne a háta mögé, követte-e idáig valaki. Őt a vörösborok rajongójának képzelem. Beszélgetnék vele az alkotói válságról, és meggyőzném, hogy küldje el nekem a Nighttown c. befejezetlen regényének kéziratát, aztán pedig arról, hogy fejezze be a regényt.”