Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

„Baru címbéli árulása olyan központi téma, amire Dickinson bátran épít, és különösen örülök amiatt, ahogy nem foglal igazán állást a gyarmatosító-gyarmatosított kérdésben. Jól bemutatja, hogy a Birodalom modernebb eszközei miként tudnak segíteni a középkori, feudális rendszerben működő nemzeteknek, de azt is körüljárjuk, hogy a kultúra beolvasztása milyen hatással van az emberekre. Bár kicsit aránytalannak tűnik, ahogy az elnyomás egy idő után mintha egyedül a szexuális orientációban nyilvánulna meg, és ehhez képest mondjuk a vallási szál kicsit háttérbe szorult (ezeket jobban is lehetett volna szerintem érzékeltetni), de talán ennek az aspektusnak köszönhető, hogy Barut valóban sikerült közelebb hozni hozzánk, és a számok meglehetősen lelketlen világa mellett jóval emberibb érzelmekkel is találkozunk.

Ettől függetlenül a könyv háromnegyede sokkal inkább érdekes, mintsem izgalmas – talán ezért nem tudok én sem igazán lelkesedni érte. Érdeklődve figyeljük az eseményeket, de kevésbé ragad magával, mint azt esetleg várnánk; szórakoztató, ahogy Kormorán Baru mindent a gazdaságon és a politikai játszmákon keresztül értelmez, de egy idő után kissé fárasztóvá válik. Kicsit olyan érzésem is van, hogy talán mindenki jobban járt volna 100-150 oldallal kevesebbel... szerencsére mire ez valóban probléma lenne, következik a végjáték, ami sokkal hatásosabb és erősebb, mint bármi más korábban. Részben mert megérkezik a harc (zavarba ejtő, hogy egy ilyen fantasy-nek is a legizgalmasabb része pont a csata), részben mert Dickinson megmutatja, hogy nem olyan fából faragták, akit érdekelnek a „szép” vagy „kellemes” megoldások. Ez pedig tényleg brutális.

Bizonyos pillanatokban még érezhetően egy elsőkönyves szerző alkotása a Kormorán Baru, az áruló, bizonyos pillanatokban pedig olyan, mintha Seth Dickinson már évtizedek óta erre készülne. Sajátos megközelítése miatt szerintem inkább csak elmélkedni fogunk róla, mintsem annyira átérezni, de közben meg tele van remek ötletekkel és kreatív megoldásokkal, amelyek még annak ellenére is elnyerhetik a fantasy-olvasók tetszését, hogy fantasztikus elem gyakorlatilag nem szerepel a regényben. Trónok harca rajongóknak egyenesen kötelező, mindenki másnak (különösen ha kedvet érez a gazdasági témák iránt) pedig erősen ajánlott – hogy aztán velem együtt várják a következő rész megjelenését.”