„Egyetlen ügy erejéig sok ember összefogott. Voltak köztük közismert balliberálisok, mint Hajós András, Stohl András vagy Gálvölgyi János, és közismert nemzeti radikálisok, mint Pörzse Sándor vagy Zagyva György Gyula. Jelezték, hogy egyetlen ügyben egyetértenek: úgy gondolják, élhetőbb országot és minőségibb közéletet eredményezne, ha a Fideszre szabott választási rendszert arányosra cserélnénk. Olyan rendszerre, ahol a mindenkori kormányzatnak állandó koalíciós és kompromisszumkényszerben kell működnie. Talán nincs igazuk, talán igazuk van. Én úgy gondolom, hogy jobb világ lenne, ha arányos volna a választási rendszer.
De nem ez a fontos, mert amint ezek az emberek összeálltak, és kifejezték, hogy egyetlen kérdésben félre tudják tenni a világnézeti különbségeiket, az egymással szemben táplált fenntartásaikat, mindenféle történelmi sérelmüket – meghasadt a föld, az anyák teje elapadt, véreső hullott, sugárfertőzött sáskák perzselték fel a termést. A tájfun, a vízözön, az aszály és a hasadékokból előtörő lávafolyam egyszerre árasztotta el a Kárpát-medencét. A pestis nem számított többé. »Te is, fiam, Zagyva György Gyula!« – dörögte kétségbeesetten Csurka István csillagösvényen, miközben a Moszad műveleti központjában kiadták a kilövési parancsot azokra a dezertőrökre, akik letértek a New York–Tel-Aviv-tengelyről. Leírhatatlan gyalázat, példa nélkül álló árulás történt.
Természetesen szellemi fogyatékosnak vagy megélhetési félreértőnek kell lenni ahhoz, hogy ne legyen világos: Hajós András nem lett skinhead-Obersturmbannführer Zagyva György Gyula Betyárseregében, ahogy Pörzse Sándor darabját sem fogja megrendezni Alföldi Róbert, hogy majd Stohl András játssza el benne a meleg Mátyás királyt. Világos, hogy ezek az emberek ellenségek: se közös értékrendjük, se közös világnézetük nincs. Csak annyi történt, hogy egyetértenek abban, hogy legyen arányos a választási rendszer. Vélhetően abban is egyetértenek, hogy menjen több pénz az egészségügyre meg az oktatásra, és kevesebb a korrupcióra. Egy pillanatra kiderült, hogy bármennyire utáljuk is egymást, nem muszáj hadszínteret csinálni az országból. Egy pillanatra félre lehet tenni a másik múltját, a magunk vélt vagy valós sérelmeit, és arra koncentrálni, ami ezeknél fontosabb. Egy élhető országra.