„Érdekes, hogy J szerepére nem Will Smith volt az első választás, hanem előtte Chris O’Donnell, aki Robin után nem akart még egyszer tanítvány lenni, illetve David Schwimmer. Bár a szerep mára teljesen egybeforrt Will Smith nevével, az eredeti karakter egy szőke, kék szemű fehér férfi. Azonban mind a rendező Barry Sonnenfeld, mind a producer Steven Spielberg felesége, Kate Capshaw Smith-t ajánlotta erre a szerepre. Ez pedig egy nagyon jó ötlet volt, tekintve, hogy nagyon kevés filmes páros egészíti ki egymást ennyire jól, mint Smith nagydumás J-je és Jones fanyarú K-ja (akinek fiatal énjét zseniálisan hozza a harmadik részben Josh Brolin). Hihetetlen, mennyire helyén kezelik egymás bogarait a sajátjaikkal, és ez ad egy pluszt nemcsak a filmnek, de az egész sorozatnak.
Mert persze a filmből sorozat lett, hiába zárul le kerek egészként. A mai divattal szemben persze meglehetősen ritkán jöttek a folytatások, és ugyan az első rész színvonalát egyik sem éri el, de ettől még kifejezetten kellemesek. A második rész mindenáron nagyot akart szólni, a harmadik viszont megfogadta az első tanácsát, és mert egy kicsi, személyes film lenni azon a nyáron, amikor a Bosszúállók dübörögtek.