Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

„Kormorán Baru még kislány volt, amikor Taranoke szigetén megjelentek a maszkák. Eleinte csak kereskedni akartak és iskolát építettek, de hamarosan azt vette észre, hogy a helyi kultúra és a társadalmi rendszerek módszeres felszámolása zajlik, egyik apját megölték, neki magának pedig két választása van, ha hosszabb távon is életben akar maradni: vagy beolvad a rendszerbe, vagy csak úgy tesz, miközben megtanulja módszereiket, savantként egyre magasabbra tör a bürokráciában, és ha elég magasra jutott, megbosszulja hazája elfoglalását és lehetőleg fel is szabadítja azt.

Minden más történetben ez így nézne ki: A főszereplő, akit Baruval ellentétben nem ismerünk már gyerekkorától, csak tizen-huszonévesként találkozunk vele, szépen végiglépked a szamárlétrán, az iskolában és a hivatalokban is szerelmi háromszögekben őrlődik (na jó, ez inkább csak a »young adult« változatok jellemzője). Időről időre alibi-nehézségekbe ütközik, aztán valahol a második harmad (még inkább a trilógia második kötete) végén találkozik néhány kellően nagy hatalommal bíró emberrel, aki szintén meg akarja dönteni a birodalmat, lezárásképpen pedig szépen legyakják az uralkodót (célközönségtől függően mindketten meghalnak, vagy a lány boldogan élhet tovább álmai partnerével) és puff, már vége is a diktatúrának.

Nem úgy itt. Dickinson az öncélú színpadiasság és a könnyed szórakoztatás helyett a realizmus útját választotta, és mivel a valóságban ritkán történnek úgy a dolgok, mint egy kidolgozott dramaturgiára épülő történetben, Baru útja sem egyenes, kezdve ott, hogy a regény java eleve Aurdwynn leginkább Nyugat-Európára emlékeztető hercegségeiben, teljesen más területen játszódik, mint a felszabadítandó Taranoke törzsi világa, vagy pláne a birodalmi központ. A problémák, zsákutcák, kudarcok, fénypontok, szövetségesek, sikerek nem »forgatókönyv szerint« érkeznek, hanem meglehetősen életszerűen, megfelelő randomitással. És akárhogy is nézzük, végső soron Baru sem tipikus hős, hanem »csak« egy átlagnál tehetségesebb hivatalnok, jelen esettben könyvelő.”