Az egész országot bezáratná a kormány

„A hatalom a jelentéstől való megfosztáson keresztül munkál és gyarapszik – és ez a megfosztás, ez a szimbolikus kiürítés átterjed a bezárt helyről az élet minden területére. Az új tulajdonos, aki a bezárt helyet valami újjal váltaná fel, maga is a bezáratás árnyékában él – tudván tudva, hogy ha nem húzza meg magát, elődje sorsára jut. Minden és mindenki a bezáratás, az ellehetetlenítés, a hiteltelenítés árnyékában tengődik. Mindenkire ott les a veszély, hogy holnap hoznak ellene egy törvényt. Minden hely átmenetivé válik – ideig-óráig létezővé a bezáratás előtt. Minden kezdeményezés, közösségi tér, kísérlet a változtatásra – csak addig él, »amíg hagyják«.

Így zárja be a kormány az egész országot, veszi el tőlünk az esélyt, hogy bármit igazán a magunkénak érezzünk, gyomlál ki minket az élet minden területéről mielőtt gyökeret verhetnénk benne, mielőtt bármit igazán a magunkénak érezhetnénk, mielőtt bármi annyira hozzánk nőhetne, hogy ki merjünk állni érte. Így sajátítja ki a hatalom az egész országot és veszi el tőlünk, amíg nem lesz több mint körülzárt, üres telek, használatlan romház, ami már nem otthon, nem a mi otthonunk, pusztán a hatalmasok ingatlantulajdona.

És mi mindezt mégsem hagyjuk. Mert tiltva és halkan mégis visszamerészkedünk a lelakatolt ajtók mögé, és újra birtokba vesszük bezárt és kiürített életünket. Még a csupasz romfalak közt is őrizni fogjuk a bezárt helyek emlékét és a hitet, hogy mindez jog szerint hozzánk tartozik. És még ha tiltják is, hogy félelem nélkül tanuljunk, dolgozzunk, találkozzunk, szórakozzunk, még ha meg is tagadják tőlünk az alapvető jogot az egészséghez és emberhez méltó élethez, mi akkor is tovább hordjuk magunkban mindezt, mint hiányt és fájdalmat. És ebből a fájdalomból és hiányból nem csak az elkeseredésünk, de a tetterőnk is táplálkozni fog.”