Talpra agyar!

2017. június 13. 18:30

Már fenik az agyaraikat az önmagukat civil aktivistának álcázó Soros-fiúk/lányok a háttérben, akik legfőképpen arra vágynak, hogy végre elindulhasson Budapesten az idei táncpartiknál komolyabb akciókkal fűszerezett zavarkeltés.

2017. június 13. 18:30
Magyar Idők

„Egy fegyveres harcba torkolló tüntetéssorozat jelen pillanatban reálisnak tűnik – jelentette ki nemrég Kemény Zsófia írónő a HVG-nek a Rabok tovább című regényének megjelenése kapcsán. A Petőfi nyomán csetlő-botló, a tüntetőket versekkel buzdító, forradalmi hevületben élő ifjú tehetség megnyilatkozásából is jól látszik: már fenik az agyaraikat az önmagukat civil aktivistának álcázó Soros-fiúk/lányok a háttérben, akik legfőképpen arra vágynak, hogy végre elindulhasson Budapesten az idei táncpartiknál komolyabb akciókkal fűszerezett zavarkeltés.

A George Soros által támogatott szervezetek szabadcsapatait az sem zavarja, hogy minden valószínűség szerint senki nem akar itt fegyveres harcot rajtuk kívül, már kiképzőtáborban is gyakorolják az úgynevezett »erőszakmentes« provokáció egyes elemeit, hergelik egymást rendesen, mint a ketrecbe zárt pankrátorok.

A Magyar Idők információi szerint a Soros-fiúk/lányok forradalma ősszel kezdődik, a hálózat tagjai a kormánypártokhoz köthető ingatlanok, valamint különböző állami intézmények elfoglalásával, működésük megzavarásával igyekeznek majd befolyásolni a 2018-as választások kimenetelét.

A főpróbát egyébként már láthattuk az úgynevezett CEU-tüntetéseken, az egyik fő szervező, Gulyás Márton még a zárkaszagot is megismerte, hogy felkészüljön a lehetséges következményekre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2017. június 14. 08:28
Térgeometriások! "A Föld fog sarkából kidőlni?"
Mich
2017. június 13. 23:26
Patkány-lázadás 2.0...?
xoltan
2017. június 13. 21:41
Az a szep, hogy anno ugy kerult a fidesz hatalomra, hogy futballhuliganokkal megtamadtak a radiot. Most meg hogy paraznak, hogy veluk is valami hasonlo tortenik. :) Nem kell ugy parazni. Ezek a "Soros-fiuk/lanyok" nem futballhuliganok. Nem fognak gyujtogatni, meg fejeket betorni. Itt csak egy fele keppen lehet verontas. Ha valakinek tulsagosan viszket a ravaszon az ujja. Javaslom hogy normal rendorokre bizzatok a biztositast, nem valami tekes idiotara es akkor minden ok lesz.
dream killer
2017. június 13. 20:57
Erről írj magyar idős kötsög: "Az előző két évhez képest az egy főre jutó GDP 1 százalékponttal csökkent, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás nem változott - írja az MTI. Az Európai Unió leggazdagabb állama továbbra is Luxemburg, ahol az egy főre jutó GDP 267 százaléka volt az uniós átlagnak. A legszegényebb pedig Bulgária, ahol ez az arány csak 48 százalék. Az ország ugyan javított az elmúlt években produkált eredményeihez, de még így is óriási a lemaradása a többi tagállamhoz képest. A GDP 11 államban haladta meg az EU átlagot: Luxemburg (128 százalék) Írország (128 százalék) Hollandia (128 százalék) Ausztria (126 százalék) Dánia (125 százalék) Svédország (124 százalék) Németország (123 százalék) Belgium (118 százalék) Finnország (109 százalék) Nagy-Britannia (108 százalék) Franciaország (105 százalék) Lengyelországban az egy főre jutó GDP 69 százaléka volt az uniós átlagnak, majd Görögország és Magyarország jön egyaránt 67 százalékkal. Az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás tekintetében tíz ország van az átlag felett: Luxemburg (137 százalék) Németország (122 százalék) Ausztria (118 százalék) Nagy-Britannia (115 százalék) Dánia (114 százalék) Finnország (114 százalék) Belgium (113 százalék) Franciaország (111 százalék) Hollandia (111 százalék) Svédország (111 százalék) A legalacsonyabb kategóriában kapott helyet hazánk is 63 százalékkal. (Lengyelország-67 százalék, Románia-63 százalék, Horvátország-59 százalék, Bulgária-53 százalék)"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!