Geopolitikai fantasy – Seth Dickinson: Kormorán Baru, az áruló

Pedig én csak egy könnyed nyári olvasmányt kerestem. Ez természetesen hazugság, hiszen olvastam Dickinson novelláját a Strahan-féle antológiában, így nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok. De az igaz, hogy China Miéville 1917-es orosz forradalomról szóló, sok szempontból súlyos (és persze a szerzőhöz méltóan remekül megírt) prózája után elvágyódtam kicsit a való világból. Ehhez pedig Kormorán Baru története csak félig-meddig segítség.

Kormorán Baru egy déltengeri szigetország, Taranoke szülötte, amelyet gyerekkorában foglal el a Maszkabál, avagy a Birodalmi Köztársaság. A terjeszkedő kalmárbirodalom a szokásos gyarmati alávetettség mellett szigorúan lecsap az általa leigázott népek minden szokásostól eltérő társadalmi együttélési formájára, és egyfajta fajnemesítő szempontból kezdi el egyengetni az új alattvalók vérvonalait. A tehetséges kislány, két édesapja közül az egyiket ennek jegyében meg is gyilkolják, közben pedig a kis Baru bekerül az egyik Maszka iskolába, ahol birodalmi bürokratákat képeznek.

Azt azonban senki nem tudja róla, hogy bosszút esküdött: belülről akarja megdönteni a birodalmat. Ehhez azonban feljebb kell lépdelnie a szamárlétrán. A zseniális diákot hamarosan ki is nevezik a folyton lázongó tartomány, Aurdwynn birodalmi számvevőjévé, ahol Baru hamarosan egy kialakulófélben lévő forradalom nyomati fedezi fel. Baru hatalmas elánnal veti bele magát a hatalmi harcba, amelyben egymással is versengő hercegek, a birodalmi kormányzó és a kegyetlen főbíró mellett talán a köznépet is meg kell nyernie magának. És amikor kitör a forradalom, meg kell válaszolnia egy kérdést. Mi szolgálja vajon jobban a bosszúját? Ha támogatja, vagy ha elfojtja a lázadást?

Dickinson könyve semmilyen szempontból sem tipikus fantasy: ugyan van benne egy premodern világ, hercegek, birodalmak, cselszövések és csaták, de mágiának a nyomát sem találjuk; hősünk egy tehetséges hivatalnok; a történet mozgatórugói, fordulatai pedig kissé eltérnek a szokásostól. Jól passzol rá a geopolitikai fantasy jelző, amire először kicsit összevontam a szemöldököm, és egyértelműen érdekesen mesél a gyarmati elnyomás kérdéseiről. Végső soron mintha ki sem léptem volna Miéville könyvéből, itt is egy forradalom közepén találtam magam, annak minden anyagi és politikai bonyolultságával; az árulásokból szőtt pókháló közepén egy olyan főhőssel, aki pont ilyen gyakorlatias oldaláról képes megfogni a világot.

A kötet atipikussága ellenére egyébként jól működik fantasyként is. Bár kicsit sok a szereplő, és talán nem mindenki kap kellő hangsúlyt, nem is hiányzik az, hogy hét féltégla méretű kötetben fejtse ki a szerző az itteni trónok harcát. Az egyetlen nagyobb csatajelenetet is sikerült egész tisztességesen megkomponálni. Végig Kormorán Baru és az ő mindenféle árulása adja a fókuszt. Eleinte elhibázott döntésnek tartottam, hogy időben lineárisan mutatja be a szerző az eseményeket. Úgy gondoltam, hogy a Baru gyerekkorában történt dolgokat lehet, hogy jobb lett volna részletenként adagolni. A végére azonban világos lett, hogy miért nem történt így, teljesen jól működött a dolog. Hány árulást lehet egyáltalán ép ésszel túlélni? A könyv folyamatos fordulatai egyértelműen kikészítik az embert.

Másrészről ez a kötet remek példa arra, hogy bőven lehet olyan, LMBTQ-témát központi motívumként használó  fantasztikus művet írni női főszereplővel, ami egyébként egyértelműen férfias olvasmány – már ha akarunk ilyen kategóriákat használni. Nem kellett csalódnom tehát remek novellája után Seth Dickinsonban, és bár a könyv nem hibátlan, mindenképpen érdemes elolvasni abban az esetben, ha valaki egy jó tömény politikai fantasy-thrillerre vágyik. A kötet folytatása elvileg készül, ami jó, mert bár a történet kerek, de bőven van mit továbbvinni.

*

Kövess minket Facebookon és Molyon, emellett pedig olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről!