A Bayer Zsolt utáni univerzum sajátosságai

„Ezt az újságcikket még akkor akartam megírni, amikor az ismert Magyar Idők-publicista amúgy nem különösebben gyümölcsöző-érdekfeszítő kávézásba bonyolódott némely lázadó újpolitikai szereplőkkel. El szerettem volna mesélni egyebek közt, hogy miért nem nagy cucc egy ilyen buli. Meg azt is, hogy miért és hogyan takarja el a lényeget az effajta felbuzdulás. Arról már ezeken a hasábokon is volt szó, hogy bőven van, ami fontosabb Bayer Zsoltnál. A lovagkeresztes műbalhé idején semmibe sem került összeszednem 10 ilyen dolgot. Mit ad isten, neki is tetszettek ezek személyesen.

Egyébként meg: mit nekem kávé. Tavaly tavasszal kifejezetten kellemeset-barátságosat söröztem a célszeméllyel Magyarkanizsán, beszélgettünk egy tartalmasat, s közben olyasmik is felmerültek, amikben minden további nélkül egyetérthettünk. Olyasmik is, amikben nem, nyilván, de eszünk ágában sem volt egymás torkának ugrani emiatt. Toleránsak voltunk különbözőségeink iránt, mint a pinty.

Itt kell megjegyeznem: némely barátaim, ismerőseim, egyebeim nem értették, hogy volt ez lehetséges. Némely barátaim nem embernek, netalántán újságírónak tekintik Bayer Zsoltot. Inkább szimbólumnak. Akárhogy próbálkozom, képtelen vagyok elmagyarázni nekik, hogy miért tévednek. Kudarcaim alkalmából olykor az is eszembe jut, hogy hátha én tévedek. Ezeket a gondolatokat általában igyekszem elhessegetni.

Azért, mert szerintem Bayer Zsolt újságíró. Vannak nézetei, amelyek nem rokonszenvesek számomra. Vannak stíluselemei, írásban és verbálisan egyaránt, amelyeket elfogadhatatlannak vélek. Ezzel együtt mégiscsak valóságos személynek sejtem őt. Aki ráadásul a rendszer híve ugyan – egyelőre úgy tűnik, maximálisan –, de immár csak részben a része. Legalábbis akkor, ha a rendszert építői és működtetői szándékainak megfelelően gépezetnek tekintjük. Ebben az esetben Bayer Zsolt lassan rendszerhibává válik. Anakronisztikus fenoménné. Premodern jelenséggé egy poszt-posztmodern korban.

Akkor, pár hete az ötlet elsikkadt, torzóban maradt a cikk, elsodorták események, elmulasztottam megírni. Most viszont nívós segítséget kaptam hirtelen. Napjaink legjobb tollú kolumnistáinak egyikétől, Tamás Gáspár Miklóstól. Íme az első idézet a Terrorsajtó c. szövegből:

»Az állammédiákkal kapcsolatban sok a félreértés. Az egyikre igen jellemző, amit Bayer Zsolt-hibának nevez majd el a médiatörténelem. Az ellenzéki sajtó Bayer Zsolt szélsőjobboldali publicista gorombaságaiban véli szemügyre vehetni azt, ami az állammédiákban rossz. Ez tévedés. Bayer Zsolt szerkesztő úr ugyanis teljességgel atipikus jelenség az állammédiákban, ugyanis ő meggyőződéses, a maga módján őszinte, ráadásul irodalmi „teljesítményre” törekvő szerző, ennyiben nem illeszkedik tökéletesen a struktúrához. Hiszen ő a „pusztán” manipulatív liberális sajtóhegemónia, az állítólagos „szabad sajtó” korában mint nonkonformista, szabálytalan, marginális kihívó jelent meg, és – bár „eszméi” megegyeznek az állammédiák (bocsánat, idézek) „beszarató” (elnézést) retorikájának fő motívumaival – célja a meggyőzés, a klasszikus propaganda irányzéka. Bár olykori nyilassága, neonácizmusa stb. parodisztikus: érződik az erőlködés, de azért ő is röhög ezeken végső soron. Becsületesen megpróbál fasisztának lenni, de nem megy neki. Ez sajnálatosan elavult. Bayer izzóan szenvedélyes, a 888.hu jéghideg. Az utóbbi a korszerű, ha a kor Orbán miniszterelnök úr (és Lázár, Rogán miniszter urak, Habony magánszemély úr) kora.«

Hajszálpontos. Én magam nem szívesen fasisztáznék ebben a témában sem – eleve nem szokásom, csak akkor, mikor fasisztákat látok –, de nem is ez számít ezúttal.

A lényeg annak a hangsúlyozása, hogy a kormányzati média nem újságírás. Éppen ezért ha valóságos újságírókat emelünk félelmetes mumusainkká – legyenek esetleg a legkevésbé sem szimpatikusak –, akkor sötétben kóricálunk elveszetten. Mert akkor mi segítünk a totális propagandának abban, hogy minél nehezebb legyen felismerni, nevén nevezni és kiröhögni őt. Minthogy mást nem tehetünk, ha és amíg meg akarjuk őrizni ép eszünket és integritásunkat. Márpedig sírni-sivalkodni nem szabad. Ezeknek? Ugyan.

Az Orbán Viktor-i – avagy Habony Árpád-i, Arthur Finkelstein-i, mindegy – médiavilág ugyanis mindenen túl van, amit korábban elképzelni sem bírhattunk. Messze-messze túl Bayer Zsolton és univerzumán. Egyszerűen kilépett a nemrég még létezett keretek közül. Ezek nem újságok, rádiók, tévék. Ezek tömegpusztító fegyverek. Eszközeikről sokszor volt már szó – a nép ellenségének leleplezése óta rengeteg víz lefolyt a Dunán, és az még csak a szelíd-szolid kezdet volt –, nem vesznék el a részletekben.

Jöjjön ehelyett még két idézet Tamás Gáspár Miklóstól, ugyanonnan: »Az állami és „paraállami” sajtót helytelenül „kormánypárti” sajtónak nevezik, mintha a szerkesztőségek politikai rokonszenveiről lenne itt szó, vagy akár a politikai jobboldal által pusztán támogatott sajtó beállítottságáról, amelynek a létezése nemcsak jogos lenne, hanem szükséges is, hiszen minden létező preferenciát ki kell fejezni, és hazánkban több millió ember preferenciái konzervatívak, vagy a szó sajátos magyarországi értelmében „nemzetiek”, s nekik épp oly jogos információs, érzületi és orientációs szükségleteik vannak, mint bárki másnak.«

Illetve: »A magyarországi állami, „paraállami” és államközeli sajtó (ezen az összes: digitális, elektronikus, nyomtatott, sőt: a közösségi médiákon szerkesztett, terjesztett, javarészt javadalmazott, hivatásos szerzőktől származó tartalmakat értjük) még csak nem is a propaganda (meggyőzés) eszköze, hanem a kormányzásé.«

Így van. Annyira így, hogy miközben teszem azt a Magyar Időket részben vagy egészben talán továbbra is meggyőződéses, de legalábbis Orbán Viktorban hívő, teljesítményének és munkájának értékeit nagyra tartó emberek szerkesztik, addig ez korántsem igaz az újsütetű propagandafegyverek további kulcsfiguráira. A Ripost–TV2–Origo konglomerátum általam nem kis részben jól és régóta ismert prominensei nem pártkatonák. Egyszerűen csak katonák. Zsoldosok. Semmit sem tesznek meggyőződésből. Semmit sem gondolnak a világról. Amikor gondolkodnak, hatalmi technikákról és pénzről gondolkodnak.

Pontosan úgy, ahogy a párt is teszi, amely alkalmazza és fizeti őket.

Ez a fontos. Ráadásul a még létező sajtónk maradékának nem elég tudatosítania ezt. Nem elég rájönnie, hogy nem a „szenvedélyes” Bayer Zsolt jelenti a veszélyt a puszta létére is, hanem az a „jéghideg” világ, amelyben Bayer Zsolt a meghaladandó múlt embere. Nem elég tudatosítania, hogy nem ugyanazon a pályán játszunk, ezért nem mint médiával, hanem mint politikai szereplőkkel kell foglalkoznunk velük, már ha egyáltalán kell. Nem elég felfognia, hogy hátránya azért is tetemes, mert miközben hajtja-szorítja az igazságkeresés és -mondás kényszere, addig odaát a hazudozás az alapvető küldetés. Végül el kellene tudnunk mondani mindezt. Újra meg újra. Nehéz ügy. Egyelőre nem is igazán megy. Nem csoda: a valóság tényleges fel- és megismerésén is innen vagyunk.”