A nyugati mintától az északi modellig

„E tények fényében a »nemzeti középosztály« egy olyan politikai kategória, amellyel a kormányzat a döntéseit próbálja legitimálni, de amelynek nincsen szociológiai tartalma. A rendszer ugyanis mindenekelőtt azokat a magas jövedelmű, vagyonos, tettekben vállalt módon is párthoz és kormányhoz hű, legalább látszatra keresztény és konzervatív fehér férfiakat (és – csak másodsorban – a hozzájuk kapcsolódó nőket) támogatja, akik maguk is építik és támogatják e rendszert. Matolcsy fenti definíciója értelmében ugyanis Andy Vajna, Garancsi István, Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, Csányi Sándor vagy Habony Árpád ugyanúgy nem középosztálybeliek, ahogyan Simicska Lajos sem az.

A rendszer tehát a hozzá hű nemzeti tőkét építi, a társadalomszerkezet csúcsát – természetesen annak viszonttámogatásáért, párt- és kampányfinanszírozásért cserébe. A polgári Magyarország és a polgári (vagy nemzeti) középosztály építésének politikája ennyiben valóban nem több politikai terméknél. G. Fodor Gábor kivételesen valóban a fején találta a szöget, amikor a Magyar Narancsnak adott interjújában szokatlan nyíltsággal így fogalmazott:

»A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a „polgári Magyarország” hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés.«

Ennek fényében új színben tűnik fel a terhes babapiskóta képzete is. Az 1998 és 2002 között miniszterelnöki tanácsadóként is dolgozó Kolosi Tamás a valójában nem létező széles és erős középosztály víziójával a polgári Magyarország, a polgári kormányzás, a polgári-nemzeti középosztály építésének politikai céljait igazolta.”