Az utcai zaklatásokról

„A környéken, ahol élünk, felújítják a villamos sínét, így pár hete csomó munkás, kék bódé, markológép és toi-toi wc költözött körénk. Az első napokban, amint kiléptem az utcára, cuppogtak és hellobébiztek a munkások. Aztán jöttek a keményebb megjegyzések, kiabálták, hogy mit nagyon szívesen hová miközben magukat fogdosták. Az elején csak akkor, amikor egyedül, gyerekek nélkül voltam, most már ez is változott. A napokban azt kérdezte a 4,5 éves fiam, hogy mia az a »picsádat«?

Mikor a férjemnek meséltem, csodálkozott, hogy ő igazában észre sem vette a munkásokat. Párhuzamos világban élnek a férfiak és nők, míg ő teljesen normálisan folytatja a mindennapjait, én minden reggel alaposan megválogatom, hogy mit veszek fel (megj: semmit sem számít) de hiába a hosszú szoknya, hosszú ujjú blúz a kánikulában, a zaklatás ugyanúgy folytatódik. 

Még mielőtt bárki is azt hinné, hogy érzékeny meg kényeskedő vagyok, ki kell, hogy ábrándítsam. Évekig Egyiptomban dolgoztam, ahol az utcai zaklatások a világon a legdurvábbak (számos felméres támasztja alá meg a tapasztalat, magyar turisták százai panaszkodtak erre). Egy ideig Jordániában pár helyi azzal szórkozott, hogy a külföldiek mellé odasomfordáltak és a fülünkbe súgták: we ll kill you all. És Tunéziában a turistarezortokon kívül azt kiábálták utánam hogy »bébi sex, sex« felváltva azzal, hogy »we hate America«.

Utcai zaklatás. Budapest. Beszélnünk kell nekünk nőknek róla, hogy a férfiak is megértsék.”