A félelem a legtöbb emberben azonos; a félelem a változástól, félelem a jövőtől, félelem a haláltól. Íróként ezt használom ki, hogy a leghatásosabban tudjak beszélni az engem érdeklő témákról, és emiatt lesznek ezek a történetek horrorisztikusak. Interjú.
„C&S: Mind a novelláid, mind pedig a megjelenő regényed a horror kategóriába sorolható. Mi vonz ebben a műfajban?
Veres Attila: Nem hiszem, hogy tisztán horrort írok, bár a történeteimnek része a fájdalommal teli átalakulás, az erőszak, a félelem. Ha az, amit írok horror, akkor kozmikus horror, vagy sötét weird. Úgy gondolom, hogy ebben a módban lehet a legpontosabban írni a modern ember alapvető élményéről, arról, hogy nem találjuk a helyünket egy állandóan változó, gyakran ellenséges univerzumban. A világ, amiben élünk, fragmentált, nagyon ritka, hogy hatalmas tömegeknek ugyanaz az alapélménye legyen. De a félelem a legtöbb emberben azonos; a félelem a változástól, félelem a jövőtől, félelem a haláltól. Íróként ezt használom ki, hogy a leghatásosabban tudjak beszélni az engem érdeklő témákról, és emiatt lesznek ezek a történetek horrorisztikusak.
C&S: A könyveddel kapcsolatos hírek szerint a lovecrafti horrort és a vandermeeri szürreáliát vegyíted első regényedben. Mit jelent ez? Mit gondolsz, miben hoz újat az Odakint sötétebb?
Veres Attila: Lovecraft a XX. század egyik legnagyobb hatású írója, különösen a spekulatív műfajokban. Gyakorlatilag megkerülhetetlen referencia, ha megismerhetetlen, megérthetetlen dolgokról írsz. Az ő kabátja alól bújt elő a komplett New Weird közeg, ami az elmúlt évtizedben a legfontosabb spekulatív mozgalommá nőtt, és a mainstream felé tart. Sajnos a most futó szerzők nagy része nem elérhető magyarul, kivéve China Miéville és Jeff Vandermeer bizonyos könyveit. Nem ez a két szerző volt rám a legnagyobb hatással, de nem nagyon tudtunk más referenciát adni, ami elhelyezte volna valamifajta térképen a könyvet, és Magyarországon is ismert. Ha azt írjuk, hogy Thomas Ligotti, Jeffrey Ford, Caitlín R. Kiernan, Laird Barron vagy Kathe Koja, nem sok olvasó figyelmét keltette volna fel. Magyarországon ez a műfaj kevésbé vagy egyáltalán nincs jelen, így az Odakint sötétebb gyakorlatilag a bemutatkozása ennek az elbeszélési módnak. Egyébként nagyon büszke vagyok, hogy ugyanaz a magyar kiadóm, mint Miéveille-nek és Vandermeernek.”