Ma viszont a nyugati baloldal nem a munkás szolidaritásért küzd, miközben a munkások pártjai a nyugati jobboldal pártjai lettek.
„Menjünk vissza az Úr 2012-ik esztendejébe, amikor Obama elnökkel szemben a republikánus jelölt Mitt Romney kormányzó volt.
A második elnökjelölti vita közben, ami a külpolitikára fókuszált, Obama két olyan megjegyzést is tett, amit becstelenségként tarthatnánk számon. Egyrészt gúnyolódott Romney határozott Oroszország-ellenességén, mikor az Oroszországot „Amerika legnagyobb geopolitikai ellenfelének” hívta. Mint kiderült, a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC, a Demokrata Párt egyfajta vezetősége) előre tudta, hogy Romney szapulni fogja Moszkvát, és előre készült egy twitter-kész válasszal: »Ahogy 1980-ban mondták, vissza akarják kapni a külpolitikájukat.« A demokraták mind röhögtek Amerika-szerte, és a világ velük kuncogott.
Miért ez a nevetés? Mikor ez nem volt épp egy különösen humoros vicc? És nem is talált igazán célba. Putyinon nevettek? Vagy Romneyn? Mindenki Francis Fukuyama tanítványa lett volna, és azért röhögtek Romneyn, mert ő úgy gondolta, a történelem még folytatódik – és nem fejeződött be hegeliánus módon?
Természetesen mindez nem sokkal azelőtt történt, hogy Romneyról kiderült, teljes mértékben igaza van. Mint azt a georgiánusok már tudták 2008-as háborújukból, Putyin valóban geopolitikai veszélyt jelentett a nyugatra – az ukránok a saját kárukon tanulták meg a leckét. A közép- és keleti-európai pártok, javukra legyen írva, nem voltak olyan rövidlátóak, mint legtöbb nyugat-európai társuk, amelyek győzedelmesen ünnepelték Amerika balra tolódását Obama alatt. Az EU maga is kifejezte valódi, Amerika-ellenes álláspontját, és olyan hévvel azonosult Obamával, amit ritkán látni a politikában. (…)
Valójában a szocializmus a mai Európa baja. A legtöbb európai intézmény létrejötténél olyan politikusok bábáskodtak, akik olyan politikai iskolákhoz tartoztak, amelyek meggyőződései azóta alacsonyabb rendű társadalmi modelleknek és eszméknek számítanak. Talán érdemes megjegyezni, hogy a mai Demokrata Párt jobbra áll ezektől az európai »középjobb« alakulatoktól. Ezek a »középjobb« politikai pártok folyamatosan legyőzték az európai liberális (ezalatt a kapitalistát értem) pártokat Nyugat-Európában, s különösen meglátszik ez a Római Szerződésen. Ma viszont a nyugati baloldal nem a munkás szolidaritásért küzd, miközben a munkások pártjai a nyugati jobboldal pártjai lettek. De végül is, szembenézve a szocializmus összeomlásával és politikai bázisuk eltűnésével, igazából mi is a célja a baloldalnak? (...)
Eközben a baloldali trendek megfordultak: a multikulturalizmus erősebbnek bizonyult a munkás szolidaritásnál. Miközben a nyugati szakszervezetek a hetvenes években ellenezték a bevándorlási szabályok liberalizálását – a bevándorlókra úgy tekintettek, mint a szakszervezetekbe szervezett munkások versenytársaira – a tágabb értelemben vett baloldal úgy döntött, hogy az illegális bevándorlók számára is teljesen nyitott határok és a védett városok (sanctuary cities) nem veszélyt, hanem áldást jelentenek. Sokatmondó, hogy a szakszervezetek sosem változtattak protekcionista álláspontjukon, és úgy látszik, hogy sokuk Donald Trump támogatójaként végezte a 2016-os választásokon. Ha jól megnézzük, igazából ezért nyert!
Ezt, ahogy a Trump-kormányzat számos más állásfoglalása is, szörnyen félreértették. A trumpista meglátás az az, hogy a globalizáció csak akkor lehet igazán szabadpiaci, ha sehol sincs kormányzati beavatkozás, nem csak Amerikában nincs. A pénzügyi machinációk, lehetetlen vámtarifák és nyílt nemzeti preferenciák például mindig az élet részei lesznek ott, ahol még mindig kommunista pártok vannak uralmon. Európa ragaszkodik hozzá, hogy elfogadhatatlan, ha valaki ilyen álláspontból kiindulva hoz intézkedéseket. És mégis maga az Európai Bizottság állított fel több ízben dömpingár-ellenes vámtarifákat a kínai acél ellen. (…)
A kettős mérce egyértelmű: nem felejtjük, hogy Victoria Nuland, Obama külügyi szakértője az európau és eurázsiai ügyekben, szó szerint azt mondta: »bassza meg az EU«, még sem kapott annyi kritikát, mint amennyit a Trump-kormányzat kapott a médiától és számos európai politikustól.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Tudjátok mi a brüsszeli elit legnagyobb bűne? Hát az, hogy hozzájuk képest a Putyin egy kifejezetten szimpatikus figura tud lenni.
A Neue Zürcher Zeitung szerint az olasz miniszterelnöknek egyensúlyoznia kell Brüsszel és Washington között.
A Fehér Ház kétértelmű nyilatkozatot adott ki ezzel kapcsolatban.
Magyar Péterék még mindig tagadják, pedig egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy brutális megszorítócsomaggal készülnek a választásra. Az európai Unió elitjének megfelelő adóemelés minden magyar ember életét megnehezítené. Az önét is, bárkire tervez szavazni jövőre.
Nagy Ervin az „unalmas” Bajnai-korszakot siratja, azt az időszakot, amikor családok százezrei szenvedtek megszorításoktól. Jövőre Magyar Péterrel ugyanez térne vissza.
Washingtontól Pekingig mindenki a saját érdekeit nézi, közben Brüsszel egy kilátástalan és értelmetlen háborúhoz kötné Európa jövőjét.
A fürdő látogatóinak száma évről évre emelkedik.
Az idei hivatalosan is a magyar tudomány éve, hiszen 200 évvel ezelőtt alapította meg gróf Széchenyi István a Magyar Tudós Társaságot, a mai Magyar Tudományos Akadémia elődjét.
