„Fel kell tenni a kérdést, hogy a bűnös megkapta-e a megérdemelt büntetését, és mekkora is volt a bűne, a károkozása? Az a válasz, hogy nem kapta meg a büntetését. Egyrészt a fent leírt, vélelmezhetően köztörvényes bűncselekmények miatt nem folyt ellene és társai ellen eljárás. Másrészt Gyurcsány Ferenc nem (csak) az orbitális csalás és hazudozás, hanem végül a gazdasági világválság miatt bukott meg. Egyszerűen pechje volt. A válság egy eleve nagyon legyengült országot talált el, amellyel szemben megszűnt a nemzetközi bizalom. Ennek köszönhetően az országunk volt az első Európában, amely pénzügyileg összeomlott. Az ország gazdasági teljesítménye 2009-ben igen súlyosan, a GDP közel tíz százalékával esett vissza.
Térjünk át arra kérdésre, hogy mekkora kárt okoztak a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok a magyar társadalomnak. Feltehető, hogy jó kormányzás esetén a magyar gazdaság éves növekedései közel hasonlók lettek volna mint a cseh, szlovák, és lengyel gazdaságoké. Mivel nekünk magasabb volt az államadósságunk, mint a három országnak, ezért azt feltételeztem, hogy jó kormányzás esetén is a fenti országok éves növekedési ütemeinek az átlagánál minden évben egy százalékkal lassabban bővültünk volna 2002 és 2009 között. 2009 és 2016 között pedig a tényleges növekedési ütemeket vettem alapul.